2021. augusztus 02. - Lehel
EUR : 357.62
USD : 300.34
Időjárás ikon36°20°

Súlyos ára lehet Joe Biden erőfitogtatásának - Összefoghatnak Amerika ellen a szuperhatalmak

Az utóbbi időben egyre fokozódott a nyugati országok kemény fellépése Kínával és Oroszországgal szemben. A kivetett gazdasági szankciók hatására látványos közeledés látható a kínai-orosz együttműködésben, olyannyira, hogy sokan már egy politikai és katonai szövetség születését sem zárják ki a két ország között. Bár tény, hogy Kína és Oroszország sok tekintetben kiegészítik egymást, több olyan tényező is van, amely kérdésessé teszi egy ilyen jellegű szövetség életképességét, főleg a két ország eltérő gazdasági és politikai súlya, valamint geopolitikai érdekei miatt.

Az orosz-kínai kapcsolatok történelmi távlatban

A kínai-orosz kapcsolatok kifejezetten változó tendenciát mutattak a 20. század során, amely sokkal inkább jellemezhető konfliktusosként, mint szoros együttműködésként.

A kínai polgárháborút a kommunisták hathatós szovjet segítséggel nyerték meg, amelynek eredményeképpen 1949-ben kikiáltották a Kínai Népköztársaságot. Az ötvenes években a Szovjetunió és Kína fontos politikai és gazdasági partnerek voltak az Egyesült Államokkal és szövetségeseivel szemben, ennek megfelelően a Szovjetunió eleinte hatalmas összegekkel segítette Kína modernizációját. A hatvanas években viszont bekövetkezett a szovjet–kínai szakítás, a feszültség pedig 1969-re egy kisebb határháború megvívásáig éleződött, sokak szemében pedig egy komoly háború kirobbanása is lehetségesnek tűnt a két ország között. A kapcsolatok csak Mao Ce-tung, Kína teljhatalmú vezetőjének halála után normalizálódtak, de továbbra is hűvösek maradtak. Kína ugyanis ebben az időben az Egyesült Államokkal alkotott közös tengelyt, a külvilág felé való nyitás jegyében pedig Teng Hsziao-ping, a Mao utáni Kína de facto irányítója alatt gazdasági reformok indultak meg az országban. A Szovjetunió ezzel párhuzamosan viszont előbb a hanyatlás, majd pedig a szétesés útjára lépett.  

A Szovjetunió felbomlása után sokan úgy vélték, hogy Oroszország integrálódni fog a nyugati berendezkedésbe, egy rövid életű amerikai-orosz együttműködés után azonban a kilencvenes évek végére kiderült, hogy ennek nincs realitása. Oroszország ekkor kezdte felmelegíteni a viszonyát Kínával, mivel úgy ítélte meg, hogy az Egyesült Államok és a NATO magatartása az orosz érdekszféra visszaszorítását célozza, például a grúziai és ukrajnai színes forradalmak támogatásával a 2000-es évek közepén. Kína ezzel egy időben látványos gazdasági fejlődést mutatott fel, amely együtt járt a megnövekedett nyersanyagigénnyel. Márpedig Peking kőolaj- és földgáz-tartalékok terén jelentős hátrányban van Moszkvához képest. Többek közt ennek jegyében tekinthető fontos lépésnek a két ország együttműködésében az Oroszországot, Kínát és több közép-ázsiai országot tömörítő Sanghaji Együttműködési Szervezet életre hívása, amely igyekezett például biztonság- és energiapolitika szempontok mentén összehangolni a résztvevő államokat.

A szövetség gyenge pontjaira azonban korán fény derült, amikor 2008-ban, a grúz–orosz háború idején Oroszország azt várta, hogy Kína kiáll mellette a NATO-val szemben, azonban Kína erre nem volt hajlandó, mondván, hogy az oroszok előzetesen nem konzultáltak velük.

NEM BIZTOSÍTOTT HOSSZÚ ÉLETET A SZÖVETSÉGNEK AZ SEM, HOGY AZT KÍNA FŐLEG A GAZDASÁGI ELŐNYÖK KIAKNÁZÁSÁRA, MÍG OROSZORSZÁG INKÁBB BIZTONSÁGPOLITIKAI CÉLJAINAK ELÉRÉSÉRE KÍVÁNTA HASZNÁLNI, MIKÖZBEN EGYRE INKÁBB ASZIMMETRIKUS VISZONY KEZDETT EL KIALAKULNI A KÉT ORSZÁG KÖZÖTT KÍNA JAVÁRA.

Külön utakon

Az eltérő nagyhatalmi érdekek miatt a 2010-es években mind Oroszország, mind Kína elindította saját geopolitikai stratégiai kezdeményezéseit.

Az Oroszország, Kazahsztán, Fehéroroszország, Örményország és Kirgizisztán részvételével megalakult Eurázsiai Gazdasági Unió (EGU) célként tűzte ki, hogy egy közös piacot hozzon létre a posztszovjet térségben, biztosítva az áruk, szolgáltatások, a tőke és a munkaerő szabad áramlását. A hosszú távú tervek között szerepelt egy valutaunió kialakítása is az eurózónához hasonlóan. Visszatekintve azonban kijelenthető, hogy bár történtek előrelépések a kereskedelem liberalizációja kapcsán, az együttműködés nem váltotta be a hozzáfűzött reményeket. Ennek oka, pedig szintén egy nemzetközi konfliktusban keresendő, ugyanis a 2014-es ukrán forradalmat követően Oroszország annektálta a Krím-félszigetet, valamint hol aktívan, hol pedig passzívan támogatta a Kelet-Ukrajnában zajló szeparatista törekvéseket, ez pedig törést okozott az EGU működésében. A tagállamok ugyanis gazdasági megfontolásból nem kívántak Oroszországhoz hasonlóan büntetőintézkedéseket hozni az Európai Unióval vagy Ukrajnával szemben, emellett az orosz gazdaság ereje is megroppant a nyugati országok által kivetett szankciók hatására. Ezt csak súlyosbította az olajárak esése, amelynek következtében az orosz gazdaságban jelentkező válság a többi tagországba is begyűrűzött.

KIJELENTHETŐ TEHÁT, HOGY A SZERVEZET ÁLTAL MEGÍGÉRT GAZDASÁGI ELŐNYÖKET NEM SIKERÜLT BIZTOSÍTANI, OROSZORSZÁG VISZONT TOVÁBBRA IS ELVÁRJA A KÜLPOLITIKAI TÁMOGATÁST ÉS AZ INTEGRÁCIÓ MÉLYÍTÉSÉT A RÉSZTVEVŐ ORSZÁGOKTÓL.

Ezzel egyidőben hívta életre Kína az „Egy övezet, egy út” programot, melynek keretében fejlődő országokban kínai hitelből valósítanak meg jelentős infrastruktúra-beruházásokat, amelynek célja, hogy Kína gazdasági erejét és befolyását kiterjessze a világban. Az EGU-val ellentétben az „Egy övezet, egy út” nem egy multilaterális szövetség, sokkal inkább tekinthető egy politikai befolyást terjesztő befektetési programnak, amelynek tevékenysége kétoldalú megállapodásokon alapul.

A program keretein belül olyan infrastrukturális projektek valósulhatnak meg például a közép-ázsiai régióban, melyek kiemelten fontosak a térség országainak, illetve Kínának is, mivel így a kínai termékek és szolgáltatások szabad áramlását is biztosítani tudják. A kínaiakkal való együttműködés azonban nem jár kockázatok nélkül, eddig ugyanis azt láthattuk, hogy amennyiben egy érintett ország nem tudta teljesíteni vállalásait, akkor számottevő politikai és gazdasági engedményekre kényszerült. Az egyik legjobb példa erre Srí Lanka, mely egy stratégiai kikötőjét már 2017-ben kínai kézbe adta.

Együtt a bajban

Elsőre úgy tűnhet, hogy a két projekt konfliktust szít Oroszország és Kína között, jelenlegi formájukban azonban inkább kiegészítik egymást. Oroszország és Kína is tett lépéseket az EGU és az „Egy övezet, egy út” projektet összehangolása céljából. Ezzel párhuzamosan a két ország közeledése az utóbbi időben más területeken is megfigyelhető. Átadásra került például Szibéria Ereje névre keresztelt gázvezeték, amely lehetővé teszi az orosz gáz közvetlen szállítását Kínába, de a nyugaton sokat támadott Huaweinek is biztosítottak lehetőséget arra, hogy Oroszországban 5G hálózatot építsen ki. Emellett a múlt hónapban Szergej Lavrov Kínában tett látogatásakor magas szintű kínai-orosz együttműködést sürgetett az "amerikai hegemóniával" szemben, amely véleménye szerint a többpólusú globális fejlődést szolgálná. Az orosz-kínai összeborulás a legfelső vezetés szintjén is megjelenik, Hszi Csin-ping egy találkozó alkalmával legjobb barátjának nevezte Vlagyimir Putyint, de Putyin is többször hivatkozott a kínai elnökre, mint jó barátjára.

Oroszországot főleg az ukrajnai expanzió, az utóbbi évek mérgezési ügyei, az amerikai választásokba való beavatkozás, valamint az ellenzéki politikusok bebörtönzése miatt büntették, míg Kína esetében a Trump-kormány indított el  kereskedelmi háborút, illetve nemzetbiztonsági kockázatra hivatkozva komoly szankciókkal sújtott több kínai vállalatot és hasonló lépéseket várt el szövetségeseitől is. Kínával szemben emellett az utóbbi hónapokban az ujgurok és más kisebbségek elnyomása miatt is büntetőintézkedéseket léptetett életbe több ország.

A két ország a nyugati szankciók hatására egy gyékényen árul több kérdésben. Mindkét ország elutasítja az Amerika-központú világrendet és egy többpólusú berendezkedésben lenne érdekelt, amely nagyobb beleszólást biztosítana világpolitikai kérdésekbe. Erre az érzésre csak ráerősített az, hogy az utóbbi hónapokban mindkét ország viszonya rég nem látott mélypontra került a nyugati országokkal.

EMELLETT EGY SZÖVETSÉG MINDKÉT ORSZÁG SZÁMÁRA NAGY ELŐNYÖKET JELENTHET.

Az orosz gazdaság a kínai beruházásokon és anyagi forrásokon keresztül levegőhöz jutna a szankciós nyomás alatt, Kína pedig biztosítani tudná hozzáférését kulcsfontosságú nyersanyagforrásokhoz, amelyek elengedhetetlenek a gazdasági fejlődéshez. Nem beszélve arról, hogy a két ország esetleges szövetségének jelentőségét és erejét már csak területi, népességi, gazdasági és hadászati szempontból sem lehet eléggé hangsúlyozni, főleg, ha figyelembe vesszük azt a tényt, hogy mind Oroszország, mind pedig Kína állandó tagja az ENSZ Biztonsági Tanácsának.

Ellenérdekelt felek

A fentiek ellenére jó okunk van feltételezni, hogy egy szorosabb, például a NATO ellensúlyozására hivatott gazdasági, katonai és politikai szövetségi rendszer kialakulása Oroszország és Kína között minimum kérdéses, ennek okai pedig a két ország eltérő gazdasági és politikai súlyában, valamint az egymásnak sok esetben ellentmondó geopolitikai érdekeiben keresendők.

  • Bár területet nézve Oroszország a nagyobb, de Kína tízszer akkora népességgel rendelkezik. Gazdasági szempontból pedig még inkább szembetűnő a különbség. Míg Kína a világ 2. legnagyobb gazdasága, addig Oroszország csak a 11. helyet tudja magáénak, olyan országok mögött, mint Brazília, Olaszország vagy Kanada. Ebben bizonyára szerepe van annak is, hogy az orosz gazdaság kifejezetten egyoldalúan épül az energetikai szektorra és a hadiiparra. Ezekben a szektorokban pedig az elmúlt évek szankciói és piaci eseményei miatt nem tudtak érvényesülni.
  • A kínai gazdaság továbbra is erős növekedést mutat, szemben az orosz gazdasággal, amely jelentősen gyengült a szankciók és a koronavírus-járvány következtében. Kína ráadásul az „Egy övezet, egy út” projekten keresztül hosszabb távon képes lehet energiaellátását jobban diverzifikálni, így kevésbé lenne kiszolgáltatva Oroszországnak. Emellett idővel haderejének technológiai fejlettségét tekintve is képes lehet túlszárnyalni Oroszországot, mivel gazdasági erejéből adódóan jóval több forrást tud elkülöníteni ilyen célokra.
  • A két ország közötti kereskedelmi és gazdasági kapcsolatok szorosak ugyan, de korántsem kiegyenlítettek. Míg Oroszország esetében Kína a legfontosabb kereskedelmi partner (ha az Európai Uniót nem kezeljük egy tömbként), addig a kínaiak viszonylatában az oroszok csak a 13. helyen állnak. Kínának tehát még mindig fontosabb az Egyesült Államokkal és az európai országokkal való kereskedés. Fontos megjegyezni azt is, hogy az oroszok főleg nyersanyagot exportálnak Kínába, ezzel szemben Kína a jóval drágább iparcikkekkel látja el Oroszországot.

  • Geopolitikai érdekek is hátráltathatják egy potenciális szövetség kialakítását. A Szovjetunió összeomlása után nagyarányú kínai migráció irányult az orosz Távol-Kelet gyéren benépesített területeire, amely, ha így folytatódik azt eredményezheti, hogy a nyersanyagban gazdag térség etnikai összetétele is megváltozik a kínaiak javára. Ráadásul a kínai befolyás növekedése a hagyományosan orosz érdekszférába tartozó Közép-Ázsiában is idővel szemet szúrhat az oroszoknak.

A FENTIEK ALAPJÁN VALÓSZÍNŰSÍTHETŐ, HOGY EGY LEHETSÉGES OROSZ-KÍNAI SZÖVETSÉGBEN A KÍNAIAKÉ LENNE A VEZETŐ SZEREP, OROSZORSZÁG MAXIMUM MÁSODHEGEDŰS LEHETNE EGY ILYEN FELÁLLÁSBAN.

Egy kiegyenlítetlen szövetség pedig azt jelentené, hogy Oroszországnak idővel fontos külpolitikai kérdésekben alá kellene rendelődnie Kína akaratának. Erre az eddigi tapasztalatokat figyelembe véve nincs hajlandóság az oroszok részéről, akiknek mindig is fontos volt, hogy beleszólásuk legyen a világpolitika alakításába. Ha ehhez hozzávesszük a geopolitikai ellentéteket is Közép-Ázsiában vagy a Távol-Keleten, könnyen juthatunk arra a következtetésre, hogy egy kínai-orosz szövetség nem lenne hosszú életű.

BÁR A NYUGATRÓL ÉRKEZŐ NYOMÁS ÉS A KÖLCSÖNÖS EGYMÁSRAUTALTSÁG EGYELŐRE EGY TÁBORBA TERELTE A KÉT ORSZÁGOT, VALÓJÁBAN MINDKETTEN INKÁBB TEKINTHETŐK EGYMÁS VETÉLYTÁRSAINAK.

Oroszország a megmaradt világpolitikai pozícióját igyekszik megőrizni, Kína viszont épphogy befolyását kívánja növelni, bizonyos esetekben Oroszország rovására.

Természetesen megjósolhatatlan az, hogy a nyugati országok által az utóbbi években tanúsított kemény fellépés Oroszországgal és Kínával szemben mennyiben erősíti a két ország együttműködését, azon a tényen azonban nem változtat, hogy egy szövetség inkább kedvezne Kínának, mint Oroszországnak, amely eddig is inkább egyensúlyozni kívánt a nyugati országok és Kína között és nem véletlenül nem köteleződött el egyik fél felé sem.

Forrás: Portfolió

Az oldalunk sütiket használ. Adatvédelmi tájékoztató