A csicskapárt első embere, a gyurcsány seggéből ki sem látszó Jakab Péter a Facebookon fröcsög.

Drága – akarom mondani gyáva – miniszterelnök úr úgy döntött, meg kell hosszabbítani a veszélyhelyzetet őszig.
- Nem azért, hogy mentse az életeket, azt eddig sem tette. 25 ezer halottal világelsők vagyunk lakosságarányosan.
- Nem azért, hogy mentse a munkahelyeket, azt eddig sem tette. Lassan félmillió magyarnak nincs állása bértámogatás hiányában.
- Egyvalamit akar menteni a gyáva: a hatalmát.
Mert az is veszélyben van, és őt csak ez érdekli. Menteni kell a vagyont. Ehhez kell neki a veszélyhelyzet fenntartása, meg az ellenzéki előválasztás megnehezítéséhez. Fél az összefogástól. Egyébként meg jó szurkolást és teltházat kíván annak a 67 ezer embernek, aki előtt foci EB-t akar rendezni. Veszélyhelyzet alatt.
Gyáva miniszterelnöknek nincs hazája. Akkor sem, ha lopni akar egyet.
Kedves Olvasóink!
A Vadhajtások.hu csak rajtatok múlik.
A legnagyobb támogatás számunkra az, ha direktben keresitek portálunkat, amiért hálásak is vagyunk.
Igyekszünk azoknak is megfelelni, akik a közösségi oldalakon keresik a híreket, ezért elindítottuk a Messenger csatornánkat.
Közvetlenül elküldjük neked a nap legfontosabb cikkeit portálunkról.
Köszönjük ha feliratkoztok!
Nektek egy kattintás, nekünk hatalmas segítség.