2024. április 19. - Emma
EUR : 393.76
USD : 368.76
Időjárás ikon12°

Kórházba került Kovács László

Hiába keresik kitartóan volt kollégái, elnémult Kovács László (81) egykori külügyminiszter telefonja. Az aggódó elvtársak szüntelen hívták az elmúlt héten, de csalódniuk kellett, egyszer sem sikerült elérniük a volt MSZP-elnököt.

Hiller István azonban hiába tárcsázta kitartóan a barátját.

– Az a telefonszám, amelyen évtizedeken keresztül értekeztünk, már nem él. Két másik barátjával napokon keresztül hívogattuk, de egyikünk sem érte el – mondta sóhajtva Hiller, a parlament MSZP-s alelnöke, aki pont Kovács Lászlót követte a párt élén még 2004-ben. – Rendszeresen beszéltünk a legutóbbi időkig, aggódunk, hogy mi lehet vele, mert semmit sem tudunk róla – tette hozzá Hiller.

Kovács Lászlót időközben egy másik intézménybe, egy kórházba szállították át.

A politikus családja mintegy három hete egy szűkszavú nyilatkozatban válaszolt az érdeklődésekre.

– Családunk nevében arra kérem a sajtó képviselőit, hogy tartsák tiszteletben a magánélethez fűződő jogainkat. Férjem évek óta nem közszereplő, nem része a napi politikai életnek – írta az exelnök felesége, Kovácsné Lucza Mónika, hozzátéve, hogy férje egészségi állapota folyamatos orvosi ellátást igényel, nyugalomra van szüksége.

– A család igyekszik mindent megtenni gyógyulása érdekében, napi kapcsolatban van vele” – folytatta a feleség, aki kiskorú gyerekükre is hivatkozott, hogy megóvják őt a „szenzációhajhász beszámolóktól".

Az oldalunk sütiket használ. Adatvédelmi tájékoztató