2024. március 28. - Gedeon, Johanna
EUR : 394.87
USD : 364.71
Időjárás ikon16°

A moslék szerint az előválasztásuk lesz a kulcs a Fidesz leváltásához

A „közös ellenzék” szerint a 2021-es előválasztás az új magyar demokrácia megteremtésének első lépése.

A DK, a Jobbik, az LMP, a Momentum, az MSZP és a Párbeszéd szerdán közleményt juttatott el az MTI-hez, amelyben azt írták: az ellenzéki szövetség pártjai felkészültek rá, hogy az előválasztást a meghosszabbított veszélyhelyzet ideje alatt is megtartsák a jogszabályoknak megfelelően, az emberi élet védelmét elsődlegesként kezelve, a legteljesebb hozzáférés mellett.

A szövetségre lépett hat ellenzéki párt elnökei azt a döntést hozták, hogy 2021-ben országos előválasztást szerveznek, amelynek során a magyar emberek választják ki a 106 ellenzéki egyéni képviselőjelöltet és a közös miniszterelnök-jelöltet.

A tervezés során a pártok egyrészt számoltak azzal, hogy a járvány miatt különleges körülmények között kell megrendezni az előválasztást, amelynek lebonyolításakor a legfontosabb szempontnak a biztonságot tekintik.

„Másrészt, ismerve a Fideszt, arra is felkészültek a szövetségre lépett ellenzéki pártok, hogy a kormány a járványhelyzettől függetlenül is megpróbálja megnehezíteni az előválasztás megszervezését. A Fidesz ugyanis a veszélyhelyzet meghosszabbítása kapcsán is kettős beszédet folytat: az új vírusvariánsok miatt elengedhetetlennek tartják a fokozott védekezést, ugyanakkor telt házas futballmérkőzések megszervezésére készülnek” – írták.

Az ellenzéki pártok készen állnak arra, hogy a jogszabályoknak megfelelően, az emberi élet védelmét elsődlegesként kezelve megtartsák az előválasztást. Lehetőség lesz a részvételre és a szavazásra, így a választók számára továbbra is biztosított lesz, hogy dönthessenek arról, kik legyenek a Fidesz kihívói.

A 2021-es előválasztás az új magyar demokrácia megteremtésének első lépése lesz. Számítanak a változást akaró többségre, amelynek lehetővé teszik, hogy biztonságos körülmények között, szabadon élhessen a választás lehetőségével – olvasható a közleményben.

 

Az oldalunk sütiket használ. Adatvédelmi tájékoztató