2021. június 17. - Alida, Laura
EUR : 351.14
USD : 289.5
Időjárás ikon29°18°

Visítás lesz: Palkovics szerint jövő héten már alá is írják a szerződést a Fudan Egyetemről

"A Fudan Egyetem nem azért a világon a 34. legjobb, mert ez van a chartájában, hanem mert világszínvonalú képzést nyújt. Nem hiszem, hogy bármilyen ideológiai ügyek miatt lett ilyen. Ennek a lényeghez semmi köze, ez egy politikai ügy" - mondta a miniszter az InfoRádió Aréna című műsorában.

A projektet kormánybiztosként irányító innovációs és technológiai miniszter felidézte, hogy még 2017-ben dolgoztak ki tervet egy 220 milliárd forintos országos felsőoktatási kollégiumfejlesztésre, melynek részeként Budapesten egy nagy kollégiumi komplexumot terveztek a nagy egyetemi központok közelében  - írja az Index.

"Mi megyünk tovább, mert ez a fővárosiak érdeke. Ma ez egy lerobbant ipari környezet, ezt szeretnénk felújítani, átalakítani, és lesz egyetem is, kollégium is" 

– mondta Palkovics László.

Arra a felvetésre, miszerint a kínai egyetem budapesti működése ideológiai alapú lehet, elmondta: minden kínai egyetem chartájában szerepel, hogy a kommunista pártot szolgálja.

"Kínának azért érdeke ez a projekt, mert ez a kampusz Európában lesz, így az európai egyetemi közösség részévé válik. Magyarországon magánegyetemként jegyzik majd be, és magyar egyetemnek minősül majd, amely így magyar, európai diplomát ad ki" - elemezte a helyzetet a miniszter.

Hozzátette:

"Európában több országban van kínai egyetem, sőt most is működnek kínai egyetemek Magyarországon: négy Konfuciusz Intézet, valamint a Metropolitan Egyetem is 75 százalékban kínai tulajdonosa van."

Az új egyetemen a képzések egyébként három nagy csoportba fognak tartozni: gazdálkodástudományi, műszaki és orvostudományi képzés lesz elérhető. Az egyetem pedig összesen 520 ezer négyzetméteren működik majd, a várakozások szerint 7-8 ezer hallgatója és ötszáz oktatója lesz. Az oktatás nyelve alapvetően angol lesz, de kínai és magyar nyelven is lesz elérhető oktatás.

A képzés tandíjas lesz, de a kiemelkedően teljesítő hallgatók tanulását különböző – kínai, magyar, vállalati, egyetemi – ösztöndíjakkal támogatják majd.

Palkovics megjegyezte: Az államközi szerződést a jövőhéten kötik meg.

 

 

Az oldalunk sütiket használ. Adatvédelmi tájékoztató