2024. március 29. - Auguszta
EUR : 395.83
USD : 367.33
Időjárás ikon19°

Azok aggódnak most, akiknek a kormányzása alatt 190 céget privatizáltak a nemzeti vagyonból

Deák Dániel írása
Azok aggódnak most amiatt, hogy alapítványi fenntartásba kerül számos egyetem, illetve hogy létrejöttek a közfeladatot ellátó közérdekű vagyonkezelő alapítványokok, akiknek a kormányzása idején közel 190 céget privatizáltak a nemzeti vagyonból, amelynek kiárusítása és privatizálása mindenféle koncepció nélkül zajlott. Ezzel szemben 2010 óta másfélszeresére nőtt a közvagyon!
 
 
A részletek:
 
- Az egyetemi fenntartóváltás, azaz a modellváltás nem új dolog, egy 2016-os stratégiát hajtanak végre. A versenyképesebb, a gazdasághoz közelebb álló működési forma az államtól függetlenebb, autonóm szervezeti struktúrát teremt, a vagyon pedig garantálja a pénzügyi autonómiát. Az alapítványi vagyont kizárólag közcélokra lehet felhasználni, a cél pedig a magyar oktatás versenyképessé tétele, hogy a fiatalok a jövő nyertesei legyenek.
- A jobboldali kormányok gyarapították az állami vagyont, ami másfélszeresére nőtt 2010 óta. Ez nem mindig volt így: a 2002 és 2010 közötti időszakban a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő kimutatása szerint közel 190 céget privatizáltak a nemzeti vagyonból a Medgyessy-Gyurcsány-Bajnai-kormányok, amelyből csupán 756 milliárd forint folyt be a költségvetésbe, miközben ennek ellenére is óriási maradt az államháztartás hiánya – rendre meghaladta a 3 százalékot, 2006-ban például 9,3 százalék volt –, illetve nőtt az államadósság is ezekben az években, miközben nem volt gazdasági válság, a nemzetközi gazdaságban konjunktúra volt.
- A nemzeti vagyon kiárusítása a baloldali kormányok idején mindenféle koncepció nélkül zajlott, ráadásul sehol sem volt ennyire drasztikus a kiárusítás mértéke a környező régióban, mint nálunk. Eladták többek között a Postabankot, amelyet az osztrák Erste Bank vett meg, de egymás után hirdette meg eladásra a még megmaradt magyar tulajdonú pénzintézeteket, így ekkor adták el a Konzumbankot és indították el az FHB Bank értékesítését is. Értékesítették emellett a Mol részvénypapírjait, megváltak az Antenna Hungáriától és a Budapest Airporttól, és magánosították a Malévot is.
 

Államiból alapítványi fenntartásba kerül számos egyetem

Ősztől már a hallgatók 70 százaléka folytathatja tanulmányait új modellben működő egyetemen.

A parlament 134 igen, 59 nem szavazattal fogadta el a Palkovics László innovációs és technológiai miniszter által benyújtott, a közfeladatot ellátó közérdekű vagyonkezelő alapítványokról szóló sarkalatos törvényt. Emellett az Országgyűlés – szintén a kormány kezdeményezésére – létrehozott 16 alapítványt is, ebből 11 felsőoktatási intézmény fenntartója lesz.

A mostani döntés értelmében alapítvány működteti a jövőben a szegedi, a dunaújvárosi, a pécsi, a nyíregyházi, a debreceni egyetemet, a Magyar Táncművészeti Egyetemet, az újonnan létrejövő Tokaj-Hegyalja Egyetemet, a Budapesti Gazdasági Egyetemet, a Testnevelési Egyetemet, a Semmelweis Egyetemet és a Rudolf Kalman Óbudai Egyetemet. Létrehoztak öt további alapítványt is egyéb célokra. Valamint nem alakul alapítványi formába, de a katolikus egyházhoz kerül az egri Eszterházy Károly Egyetem.

A közérdekű vagyonkezelő alapítványokról szóló jogszabály összesen 32 alapítványt sorol fel, ezek közül 21 felsőoktatási intézmény fenntartója.

Korábbi terv

Schanda Tamás, az Innovációs és Technológiai Minisztérium parlamenti államtitkára a törvényjavaslat általános vitájában az elmúlt időszak tapasztalatai és a most létrejövő alapítványok miatt nevezte szükségesnek, hogy egységes kódexben határozzák meg a közfeladatot ellátó közérdekű vagyonkezelő alapítványokra vonatkozó szabályokat. Arról is beszélt, hogy az egyetemi fenntartóváltás, azaz a modellváltás nem új dolog, egy 2016-os stratégiát hajtanak végre. A versenyképesebb, a gazdasághoz közelebb álló működési forma az államtól függetlenebb, autonóm szervezeti struktúrát teremt, a vagyon pedig garantálja a pénzügyi autonómiát – érvelt.

Ez az alapítványi forma egy sajátos magánjogi jogalany, amely az oktatáson túl olyan közfeladatokra is alapítható, mint a kultúra, a hagyományőrzés, a tehetséggondozás, a nemzeti kultúra megőrzése, az örökség- és a klímavédelem, az épített és természeti környezet védelme.

Az alapítvány létrehozásakor az alapítónak biztosítania kell legalább 600 millió forintnak megfelelő vagyont. Az állami költségvetés tervezésekor pedig „előresorolt tényező” ezen alapítványok finanszírozási feltételeinek a biztosítása. Az alapítványok az állam által ingyenesen juttatott vagyonnal szabadon gazdálkodnak, el is adhatják. Az alapító az egyes vagyonelemek esetén a szabad gazdálkodást korlátozhatja, az államot megillető elővásárlási vagy vételi jogot írhat elő a juttatott vagyonelemeknél. A Nemzeti Földalapba tartozó földet is át lehet adni határozatlan időre, ingyenesen az alapítványnak.

Hogy néz ki a gyakorlatban?

Az ügyvezetést a legalább öt természetes személyből álló kuratórium látja el – őket az egyetemet fenntartó alapítványok esetében a miniszter nevezi ki –, és kötelező háromfős felügyelőbizottságot is létrehozni. Az összeférhetetlenségi szabályok nem szigorúak, más munka is folytatható a kuratóriumi vagy az fb-tagság mellett, amelyért díjazás is jár. Ha üresedés van egy kuratóriumi vagy felügyelőbizottsági poszton, akkor a két testület együtt határoz az új tagról. Olyan alapítvány is kaphat támogatást, amely kuratóriumában vagy felügyelőbizottságában politikus, például a kormány tagja vagy a főpolgármester ül.

Rögzítették azt is, hogy az orvosegyetemekhez tartozó klinikákon továbbra is megmarad az állami irányítás. A törvény azt is meghatározza, hogy ha az állam az alapítvány közfeladat-ellátását nem teljes egészében vagyonjuttatással biztosítja, a feleknek megállapodást kell kötni. Ez a keretmegállapodás legalább 15, legfeljebb 25 évre szól, ezen időtartam alatt 3-5 évente meg kell állapodni a részletes feladatfinanszírozásról.

Nem csak egyetemek

A most létrehozott 11 egyetemfenntartó alapítvány mellett az Országgyűlés megalapította a Makovecz Campus Alapítványt is, amelynek a többi között feladata a kötelező pedagógus, egészségügyi és szociális ágazati továbbképzések fejlesztése, a piliscsabai egykori egyetemi campus épületeinek megóvása. A mezőhegyesi ménesbirtok vagyonkezelői jogai a Jövő Nemzedék Földje Alapítványhoz kerülnek, amely az agrárképzés fejlesztését is feladatául kapja.

A Magyar Kultúráért Alapítvány létrehozásának célja a Petőfi Irodalmi Múzeum és a Petőfi Irodalmi Ügynökség bázisán kialakuló kulturális menedzsmenttel és disztribúcióval foglalkozó kulturális ügynökség megvalósítása.

A Hauszmann Alapítvány a neves építész hagyatékát gondozza, valamint létrehozza a hagyományos szépmíves mesterségek komplex oktatási, kutatási és dokumentációs tudásközpontját.

A MOL - Új Európa Alapítvány – amelynek az állam a társalapítója és az olajtársaság részvényeinek egy részével fog gazdálkodni – a tehetséggondozás mellett a gazdaságfejlesztési programok, környezet- és klímavédelmi, fenntarthatósági tevékenységek, kutatások támogatásával foglalkozik.

Az Eszterházy Károly Egyetemből kiváló Sárospataki Comenius Campus szintén augusztus 1-jétől Tokaj-Hegyalja Egyetemként jön létre a szőlész-borász, valamint a turizmus-vendéglátás képzést támogatandó, fenntartója az azonos nevű alapítvány lesz, amely a Grand Tokaj állami borászat részvényeiből kap egy részt a működéséhez. Nagyobb részvénycsomaghoz jut a Semmelweis Egyetem, amely Richter részvényeivel gazdálkodhat - írja az MTI.

Az oldalunk sütiket használ. Adatvédelmi tájékoztató