2024. március 29. - Auguszta
EUR : 395.83
USD : 367.33
Időjárás ikon19°

Most Demeter Márta fenyegette meg a jobboldalt: Jövőre mindenki el lesz számoltatva

Demeter Márta szerint ahelyett, hogy a járvány kezelésével foglalkozna, a kormány az állami vagyon kiszervezését intézi a hozzá közel álló alapítványokba. Az LMP-s képviselő azt hangoztatta, hogy mindez azért van így, mert a Fidesz fél a választások elvesztésétől. – A parlament ma szavaz tizenegy egyetem vagyonának fideszes alapítványokba történő átmentéséről, amit a kormánypárti képviselők támogatni fognak, ám jövőre nem tudják majd elkerülni a felelősségre vonást, mindenkit elszámoltatunk – jelentette ki Demeter Márta.

 

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium parlamenti és stratégiai államtitkára válaszában úgy fogalmazott: sajátos bája van annak, hogy az egykori MSZP-s Demeter visszaérkezett oda, ahonnan elindult és most újra Gyurcsány Ferenc kottájából énekel.

– Pontosan azt teszi, amit régi-új főnöke elvár öntől, fenyegetőzik. És tudjuk, hogy amikor a baloldal fenyegetőzik, annak szemkilövetés a vége, és az, hogy embereket vernek az utcán – hívta fel a figyelmet Schanda Tamás,

megjegyezve: amikor a baloldalnak kellett válságot kezelnie, az újabb és újabb adóemelésekből, és az IMF hitelfelvételből állt.

Az államtitkár hangsúlyozta: Demeter állításai egytől egyig álhírek, a kormány szándékainak a félremagyarázása, hiszen ezt a vagyont kizárólag közcélokra lehet felhasználni,

a cél pedig a magyar oktatás versenyképessé tétele, hogy a fiatalok a jövő nyertesei legyenek.

– Ezzel szemben önök összeállnak azokkal, akik tandíjat akartak bevezetni, akik PPP-konstrukciókkal adósították el a felsőoktatási intézményeket, akik elvettek egyhavi bért az oktatóktól – mondta Schanda Tamás.

 

Forrás: Magyar Nemzet

Az oldalunk sütiket használ. Adatvédelmi tájékoztató