A székely zászló kitűzése miatt ítélte el a román bíróság Tőkés Lászlót, aki az Emberi Jogok Európai Bíróságánál (EJEB) fellebbezett, ahol már az ő javára döntöttek.

A Bihar megyei törvényszék 2015 novemberében jogerős ítéletben reklámzászlónak minősítette Székelyföld jelképét. Tőkés László kitűzte irodájára a székely zászlót is, ezért elítélték.
Ezután Tőkés László fellebbezett az Emberi Jogok Európai Bíróságánál,
amely most kártérítés fizetésére kötelezte a román államot,
mivel a bíróság szerint a reklámzászlónak minősített jelkép eltávolítását elrendelő ítélet indokolása túlzottan szűkszavú, és nem tartalmaz elegendő információt ahhoz, hogy megismerhető legyen belőle az eljárás indoka.
Viszont az EJEB nem értett egyet Tőkés Lászlóval azzal kapcsolatban, hogy a szabad véleménynyilvánításhoz való jogába való hatósági beavatkozás minden jogi alapot nélkülözött volna.
Forrás: 888.hu
Kedves Olvasóink!
A legnagyobb támogatás számunkra az, ha direktben keresitek portálunkat, amiért hálásak is vagyunk.
Igyekszünk azoknak is megfelelni, akik a közösségi oldalakon keresik a híreket, ezért elindítottuk a Messenger csatornánkat.
Közvetlenül elküldjük neked a nap legfontosabb cikkeit portálunkról.
Köszönjük ha feliratkoztok!
Nektek egy kattintás, nekünk hatalmas segítség.
