Emmanuel Macron francia államfő aggodalmának adott hangot a bebörtönzött orosz ellenzéki politikus, Alekszej Navalnij egészségi állapota miatt, és az alapjogok tiszteletben tartására kérte Vlagyimir Putyin orosz elnököt telefonbeszélgetésükön – közölte hétfőn a francia elnöki hivatal. A tájékoztatás szerint a megbeszélésen
A FRANCIA ELNÖK SZOLIDARITÁSÁT FEJEZTE KI EURÓPAI PARTNEREINEK A MOSZKVA ÁLTAL KIUTASÍTOTT EURÓPAI DIPLOMATÁK ÜGYÉBEN.

Navalnij leleteit eljuttatták a kezelőorvosaihoz, akiket továbbra sem engednek a z aktivista közelébe az ellenzéki hatóságok. Csütörtökön orvosai közös felhívásban arra kérték Navalnijt, hogy fogadja el a kompromisszumot, és haladéktalanul fejezze be az éhségsztrájkot, amely károsíthatja az egészségét, és akár a halálát is okozhatja.
Hétfőn egy moszkvai bíróság felfüggesztette az ellenzéki politikus által alapított Korrupcióellenes Küzdelem Alapítvány (FBK) és az úgynevezett regionális Navalnij-törzsek működését.
A felfüggesztés a szervezetek ellen szélsőségesség gyanújával indított kereset elbírálásáig érvényes.
Kedves Olvasóink!
A legnagyobb támogatás számunkra az, ha direktben keresitek portálunkat, amiért hálásak is vagyunk.
Igyekszünk azoknak is megfelelni, akik a közösségi oldalakon keresik a híreket, ezért elindítottuk a Messenger csatornánkat.
Közvetlenül elküldjük neked a nap legfontosabb cikkeit portálunkról.
Köszönjük ha feliratkoztok!
Nektek egy kattintás, nekünk hatalmas segítség.
