2024. április 18. - Andrea, Ilma
EUR : 393.4
USD : 369.7
Időjárás ikon13°

A transzneműek védelmére kelt első kongresszusi beszédében Joe Biden

Elnöki beiktatása óta először mondott beszédet a Capitoliumban Joe Biden. Az Amerikai Egyesült Államok 46. elnöke a koronavírus intézkedések miatt januárban nem tartott hagyományos évértékelő beszédet és meghívott vendég is jóval kevesebb volt ezúttal a szokásosnál. Míg ilyenkor általában úgy 1400 ember foglal helyet a Képviselőház termében (többek között a Képviselőház és a Szenátus minden tagja), úgy ez a szám most alig kétszázra olvadt. Volt, aki pl. végig aludta demens Joe beszédét...

A beszéd valamivel több, mint egy órás volt és Biden az LMBTQ-közösséget is említette. Külön kiemelte a transzneműeket, akiknek megüzente: az elnök velük van, számíthatnak rá. Korábban egyetlen elnök sem tett ilyen nagy jelentőségű gesztust a transznemű közösség felé.

A politikus évek óta kiemelten foglalkozik a transznemű közösséggel és rendszeresen tesz utalást rájuk, valamint az elmúlt néhány hónapban is több intézkedést hozott velük kapcsolatban.

Novemberi megválasztását követő első győzelmi beszédében – az amerikai elnökök közül szintén elsőként – is említést tett róluk, egyik legelső elnöki intézkedésével pedig lehetővé tette, hogy ismét szolgáljanak transzneműek az Egyesült Államok seregében.

Donald Trump 2017 júliusában kizárta a transz katonákat a hadseregéből. 

Trump szerint a hadseregnek döntő erejű és nagyarányú győzelmekre kell koncentrálnia, amelyet akadályoznak a transznemű katonák egészségügyi kiadásai és úgy egyáltalán, a transzneműek bomlasztóan hatnak a sereg egységére.

Az USA hadseregében hozzávetőleg 1,2 millióan szolgálnak, közülük 2017-ben 2450 volt transznemű. A Pentagon jelentése szerint alig évi 8 millió dollárba került speciális orvosi igényeik ellátása, ami minimális költség, ezredszázalék a hadsereg költségvetésében.

A Biden által januárban aláírt rendelet azonnali hatállyal utasította a védelmi és belbiztonsági minisztereket, hogy tegyenek meg mindent annak érdekében, hogy a transzneműek minél előbb nemi identitásukat ismét felvállalva szolgálhassák hazájukat.

 

Az oldalunk sütiket használ. Adatvédelmi tájékoztató