2025. december 27. - János
Időjárás ikon
EUR 391.19 :
USD 331.71 :

A jobbikos Szilágyi a kommunista Bánónak nyilatkozott: a Fidesz készül a bukásra, ezért a sok rablás, lopás, urizálás

Szilágyi György, a Jobbik országgyűlési képviselője az ezermilliárdos parlamenti szavazás után a Klikktv-ben úgy fogalmazott:„a jelenlegi kormány folyamatosan készül a bukásra, ezért csinálták az...

Szilágyi György, a Jobbik országgyűlési képviselője az ezermilliárdos parlamenti szavazás után a Klikktv-ben úgy fogalmazott:

„a jelenlegi kormány folyamatosan készül a bukásra, ezért csinálták az alapítványokat, amelyekbe a közvagyont mentik ki a fideszeseknek és barátaiknak, és ugyanezen a napon szavazták meg a koncessziós hatóságot is – ami például a trafikokért felel, amelynek élére kilenc évre választanak vezetőt”.

Hozzátette: „ezeknek csak a rablás, a lopás, a luxusutazás és az urizálás fontos”.

A Jobbikból kivált emberek nagy része együtt szavaz a Fidesszel, amiről Szilágyi úgy fogalmazott: „egy éve, amikor a tisztulási folyamatunk megkezdődött, azt mondtuk, hogy meg akarunk szabadulni minden olyan embertől, akiben nem bízunk, s lám-lám, ők valóban mind a Fidesz szekerét tolják”

Kedves Olvasóink!

A Vadhajtások.hu csak rajtatok múlik.
A legnagyobb támogatás számunkra az, ha direktben keresitek portálunkat, amiért hálásak is vagyunk.
Igyekszünk azoknak is megfelelni, akik a közösségi oldalakon keresik a híreket, ezért elindítottuk a Messenger csatornánkat.
Közvetlenül elküldjük neked a nap legfontosabb cikkeit portálunkról.
Köszönjük ha feliratkoztok!
Nektek egy kattintás, nekünk hatalmas segítség.
Mutasd a hozzászólásokat!