Fekete-Győr András azt írta, örülnek, hogy Dobrev Klára végre elvállalta a miniszterelnök-jelöltséget és így már a Demokratikus Koalíciónak is van saját indulója. Egyúttal reményét fejezte ki, hogy minél hamarabb megvalósulnak közöttük a viták, hogy arról beszélhessenek, milyen országot szeretnének építeni 2022 után.
A Momentum – mint írta –készen áll. Szerintünk olyan új arcokra van szükség, akikkel végre el lehet indulni a nyugati úton, akikkel keleti hitelek helyett végre nyugati béreket, nyugati életet teremthetnek Magyarországon: euróval, ingyenes első diplomával, finn iskolával.
Kedves Olvasóink!
A Vadhajtások.hu csak rajtatok múlik.
A legnagyobb támogatás számunkra az, ha direktben keresitek portálunkat, amiért hálásak is vagyunk.
Igyekszünk azoknak is megfelelni, akik a közösségi oldalakon keresik a híreket, ezért elindítottuk a Messenger csatornánkat.
Közvetlenül elküldjük neked a nap legfontosabb cikkeit portálunkról.
Köszönjük ha feliratkoztok!
Nektek egy kattintás, nekünk hatalmas segítség.