2021. június 16. - Jusztin
EUR : 351.26
USD : 289.56
Időjárás ikon28°18°

Teljesen újjászületett a Puskás Aréna környezete

Hatalmas zöldterületekkel, játszóterekkel, rekortán futókörrel, sportpályákkal várja a látogatókat Budapest új közparkja – írja a PestBuda. Hozzátették: a labdarúgó Európa-bajnokság után még további sportpályákat is kialakítanak a területen. A Puskás Aréna környezetének rendezését két ütemben valósítják meg. Az első ütemben már elkészült a több mint százezer négyzetméteres közpark, amelyben

sétányokat, szökőkutat, játszótereket, futókört, sportpályákat alakítottak ki,

írják.

Négy Hősök tere nagyságú terület

A portál kiemelte, hogy a nagyjából négy Hősök terének megfelelő nagyságú területen mosdók és ingyenes wifi is várja a pihenni, kikapcsolódni vágyókat. Külön figyelnek a park tisztaságára, a hulladékot szelektíven gyűjtik. A park megnyitásáról Fürjes Balázs, Budapest és a fővárosi agglomeráció fejlesztéséért felelős államtitkár számolt be közösségi oldalán.

A felújítás eredményeként átalakult a BOK csarnok környezete, a Gerevich Aladár Nemzeti Sportcsarnok előtti terület pedig díszburkolatot kapott. Fürjes Balázs kiemelte azt is, hogy sikerült megmenteni és megújítani a dromoszt, az ikonikus szoborsort is. Itt alakították ki a futókört. Hozzátették: a fővárosi park egyben Budapest legújabb rendezvényhelyszíne is, hiszen a terület alkalmas koncertek, fesztiválok megrendezésére is.

A következő ütemben, a labdarúgó Európa-bajnokság után többek között kosárlabda-, kézilabda-, görhoki- és mini labdarúgópálya

teszi még vonzóbbá a területet a sportolni vágyók számára, írják.  

Forrás: Mandiner

Az oldalunk sütiket használ. Adatvédelmi tájékoztató