2021. július 30. - Judit, Xénia
EUR : 358.81
USD : 302.1
Időjárás ikon34°20°

Tordainak kölcsönt kell felvenni, nyaralni sem tud menni a parlamenti bírsága miatt

A Kövér László által milliókra büntetett parlamenti képviselő nehéz hónapok elé néz saját elmondása szerint.

A Párbeszéd parlamenti képviselője, Tordai Bence nehéz hónapok elé néz pénzügyileg, mivel négy hónapig csak a minimálbért kapja az országgyűléstől – írja a Blikk.

Bebútorozás és bevakolás nélküli élet

Hozzátették: életbe lépett a Kövér László által kiszabott, több mint 8,2 millió forintos pénzbírság, amit négy egyenlő részletben vonnak le Tordai fizetéséből. A képviselőt azért szankcionálták, mert márciusban mobiltelefonnal a kezében próbálta szóra bírni Varga Mihály pénzügyminisztert a Parlamentben.

„A minimálbér bruttó 167 ezer forint, a számlámra így a négy gyerekem után járó adókedvezménnyel együtt valamivel több, mint 110 ezer forintot utaltak” – mondta a lapnak Tordai. Hangsúlyozta: nemrég másik lakásba költözött családjával, amely egy „ideig nem lesz rendesen bebútorozva és bevakolva sem.” Sőt, emellett

minden halasztható kiadásról lemondanak, mondja, és nyaralni sem mennek.

„Nézem a számlámat, le fog merülni teljesen a következő hónapokban, a családtól és a barátoktól kell majd kölcsönkérnem” – tette hozzá.

Az oldalunk sütiket használ. Adatvédelmi tájékoztató