A momentumos politikus arról is beszélt, hogy most a saját körzetére akar koncentrálni, ahol számít előválasztásra.

Szél Bernadett szerint korai még azt boncolgatni, hogy 2022 után pontosan milyen kormányzati pozíciót vállalna, először a miniszterelnök-jelöltet kell megtalálni. Jelenleg Pest megye 2-es számú választókörzetére koncentrál, ahol a Jobbik is mögé állt. Arra azonban felkészült, hogy segítsen az ellenzéki kormánynak, ha sikerül győzniük: „Kész vagyok nagy felelősséget is vállalni” – mondta szűkszavúan a független képviselő kitért arra is, hogy
vállalna kormányzati pozíciót.
„Mindenképpen előválasztásra számítok, ennek örülök is” – folytatta Szél Bernadett a saját körzetére vonatkozóan. Úgy fogalmazott, hogy régen egészséges, kétfordulós választás zajlott, és az előválasztás most ezt hivatott pótolni az egyfordulós rendszerben.
Szél Bernadett úgy fogalmazott, hogy biztos idegesítő a kormány számára a tevékenysége.
Kedves Olvasóink!
A legnagyobb támogatás számunkra az, ha direktben keresitek portálunkat, amiért hálásak is vagyunk.
Igyekszünk azoknak is megfelelni, akik a közösségi oldalakon keresik a híreket, ezért elindítottuk a Messenger csatornánkat.
Közvetlenül elküldjük neked a nap legfontosabb cikkeit portálunkról.
Köszönjük ha feliratkoztok!
Nektek egy kattintás, nekünk hatalmas segítség.
