2021. június 21. - Alajos, Leila
EUR : 355.38
USD : 298.31
Időjárás ikon31°21°

Biden Amerikája: Ismét kötelező lesz a nemváltó műtétek elvégzése

Az egészségügyi minisztérium mostantól védelmet nyújt a szexuális irányultságon és a nemi identitáson alapuló – az egészségügyben eddig jogszerűnek számító – megkülönböztetés ellen.

 

„A félelem a megkülönböztetéstől az egyéneket az ellátás mellőzésére késztetheti, amelynek súlyos negatív egészségügyi következményei lehetnek” – fogalmazott Xavier Becerra, egészségügyi miniszter. „A tárca álláspontja szerint mindenkinek – beleértve az LMBTQ-személyeket is – hozzá kell férnie az egészségügyi ellátáshoz, diszkriminációtól mentesen” – tette hozzá.    

Trump döntött úgy, hogy eltörli az Obama-féle rendeletet

2020-ban a Trump-adminisztráció úgy döntött, hogy eltörli az Obama-kormány transzneműekre vonatkozó – nemi megkülönböztetés elleni – védelmét az egészségügyben. Ez azt jelentette például, hogy az előző kabinet az embereket biológiai nemük alapján férfiként, vagy nőként határozta meg. Ezzel szemben az Obama-korszak szabályozása az emberi nemeket úgy határozta meg, hogy

„az ember belső nemi érzete, amely lehet férfi, nő, egyik sem, vagy pedig a férfi és a nő kombinációja”.    

A Trump-kormányzat rendelkezései azt is lehetővé tették, hogy a kórházak és a biztosítók a vallásszabadságra hivatkozva megtagadhatták például a nemváltó műtétek elvégzését. Az Obama-adminisztráció szabályozása szerint azonban ezeket az egészségügyi beavatkozásokat kötelezővé lehetett tenni a kórházak számára.    

Biden tovább ment Obamánál

Becerra szerint a Biden-adminisztráció új döntése igazodik az amerikai legfelsőbb bíróság tavalyi döntéséhez. Akkor egy munkahelyi diszkriminációs ügyben megállapították, hogy a munkahelyi nemi megkülönböztetés elleni szövetségi törvények védik a saját nemükhöz vonzódókat és a transzneműeket is.    

Az egészségügyi minisztérium szerint „az egészségügyi ellátásban előforduló diszkrimináció hatással van az egészségügyi eredményekre, ugyanis egyes felmérések azt mutatják, a diszkriminációval szembesülő LMBTQ-emberek negyede elhalasztotta vagy elkerülte a szükséges orvosi ellátást a további megkülönböztetéstől való félelem miatt.”

A miniszerhelyettes maga is transszexuális 

„Senkit sem érhet hátrányos megkülönböztetés az orvosi szolgáltatások igénybevételekor” 

– hangoztatta Rachel Levine, egészségügyi miniszterhelyettes. „A minisztériumunk küldetése, hogy minden egyes amerikai egészségét és jólétét javítsuk, nemi identitásuktól vagy szexuális irányultságuktól függetlenül” – tette hozzá Levine.    

Rachel Levine az első transznemű, aki az Egyesült Államok szövetségi kormányában magas tisztséget kapott. Az 1957-ben született gyermekgyógyász az élete nagy részét Richard L. Levine néven, férfiként élte le.

Két gyermeke is született, majd úgy döntött, hogy nevet és nemet változtat.    

A hétfői döntés értelmében az egészségügyi minisztérium jogi osztálya ismét kivizsgálja a szexuális irányultságon és a nemi identitáson alapuló diszkriminációs panaszokat és a kórházak, klinikák, illetve más egészségügyi szolgáltatók kormányzati szankciókkal sújthatók, amennyiben bebizonyosodik, hogy törvényt sértettek.

Forrás: MTI

Az oldalunk sütiket használ. Adatvédelmi tájékoztató