2024. március 29. - Auguszta
EUR : 394.87
USD : 364.71
Időjárás ikon16°

Megszólalt a magyargyűlölő Gréczy: "a külhoni magyarokról gondoskodjon csak Románia meg Szlovákia"

Gyurcsányék újratöltötték a 23 millió románozást: a DK-s Gréczy Zsolt ugyanis az ATV-ben kifejtette, hogy a külhoni nemzettestvéreink azért ne kapjanak hazai vakcinát, mert „minden magyarnak sem jutott még”. Valamint azt is hozzátette, hogy

a külhoni magyarokról gondoskodjon csak Románia meg Szlovákia.

A rendszerváltoztatás óta 30 éve volt a baloldalnak arra, hogy az internacionalista múlt után megtanuljon érdemben viszonyulni a nemzeteszméhez. Már a zsigeri elutasításon túl, persze, amit meg nem is kellett elsajátítani, hiszen jött az reflexből. A mögöttünk hagyott három évtizedben ugyanis bárhol, bármikor és bármilyen kontextusban is hangzott el a külhoni magyarok összetétel, balról menetrendszerűen már futott is be románozás-szlovákozás szerelvénye. A vágány mellett pedig vigyáznia kellett mindazoknak, akik szerint az elcsatolt területeken ragadt testvéreink nem csak azért vannak, hogy a szomszédos országokkal való bimbózó külkapcsolatainkról letörjék a rügyet.

Aztán a magyarellenesség vakvágányán robogó baloldal akkor is megkapta az esélyt, hogy állítson a váltóján, mikor az Orbán-kormány a külhoni magyaroknak is állampolgárságot – és ezzel együtt szavazati jogot – adott.Mert ha szívvel nem is, legalább ésszel felérhettek volna arra a 40 centis kilátóra, ahonnan számukra is kristálytisztán kirajzolódik a horizonton, hogy választói csoportokat nem kifizetődő sértegetni. Sem vidékieket, sem külhoniakat.

Ámde a 30 év mellett a jól felfogott politikai érdek sem volt elegendő ok a baloldalnak ahhoz, hogy lecsatolja magáról a magyarellenességgel jócskán megpakolt vagont. Legalábbis erre enged következtetni Gréczy Zsolt ATV-s szereplése. A gyurcsányista politikus ugyanis azt a kormányzati döntést még helyeselte, hogy a hazánkban élő külföldieket is a magyar vakcinakészletekből oltsák be. A külhoni magyaroktól ugyanezt a lehetőséget azonban elvitatta, ráadásul a 23 millió románozásból már jól ismert érvkészletet felhasználva. Először Gréczy ugyanis azt mondta, hogy miért kapjanak a külhoniak, miközben „minden magyarnak sem jutott még”, majd így folytatta:

„olyan, mintha más államoknak vennénk át a feladatköreit – mit tudom én, Románia, Szlovákia, Ukrajna – hát ott is vannak kormányok, tehát azoknak az állampolgároknak is nekik kéne intézni a vakcinabeadást.”

Helyben vagyunk, Románia gondoskodjon csak a románjairól, Szlovákia meg a szlovákokról, a magyar államnak azonban nem feladata törődni a külhoniakkal. Akiktől Gréczy nemcsak a koronavírus elleni oltást vitatja el, hanem a magyarságukat is, hiszen az érvelése szerint

azért ne kapjanak vakcinát, mert „minden magyarnak sem jutott még”.

Majd mindezt megfejeli még az állampolgárság kérdéskörével is, mintha nem tudná, hogy 2011 óta a határon túliak kérhetik az egyszerűsített honosítási eljárást [a lehetőséggel pedig mostanáig több mint egymillió határon túli magyar élt is – a szerk.].

Azt sajnos nem tudjuk, mi változtathatná meg a baloldal magyarellenességét, de kezdetnek harminc, ellenzékben eltöltött év talán megtenné. Utána esetleg már Gyurcsányék is megértenék végre, hogy a határon túl élő nemzettársaink nem románok és szlovákok, hanem magyarok.

Forrás: Drot.info

Az oldalunk sütiket használ. Adatvédelmi tájékoztató