2021. június 24. - Iván
EUR : 349.28
USD : 292.7
Időjárás ikon36°23°

Gulyás Gergely: Május végén lehet meg az 5 millió beoltott, jövő héten dönt a kormány a további enyhítésekről

A miniszter szerint most már a rendezvényekről dönthet a kormány.

Nem módosított korábbi elképzelésén a kormány: 5 millió beoltottnál tervezi ismét enyhíteni a koronavírus-járvány harmadik hulláma miatt bevezetett korlátozásokat – derül a Miniszterelnökséget vezető miniszter 168 Órának adott nyilatkozatából.

Gulyás Gergely a lapnak a szerdai kormányülés után azt mondta, a kabinet úgy kalkulál, hogy

körülbelül két hét múlva érheti el a legalább egyszer beoltottak száma az 5 milliót, „vagyis még májusban, május végén lesz változtatás.

De természetesen mindig nézzük a magyar és az európai fertőzési adatokat, halálozási adatokat. Minden adat arra utal, hogy a harmadik hullám vége felé tartunk”.

A nyitás következő lépéseiről – amelyek Gulyás szavai szerint például a rendezvényekkel kapcsolatos szabályozást érintik majd – a jövő szerdán tárgyal és dönt a kormány. Fenntartva, hogy csak védettségi igazolvánnyal lehet majd látogatni a rendezvényeket? – tették fel a kérdést a miniszternek, aki úgy felelt:

A zárt térben tartandók esetében mindenképp.”

Gulyás arról is beszélt, hogy

  • szerdán haladta meg a 4,4 milliót a legalább egyszer beoltottak száma,
  • a 18 év fölötti magyar lakosság több mint 55 százaléka be van oltva,
  • a 16-18 éveseket csütörtöktől oltják, a körükben nagyjából 50 százalékos a jelentkezők aránya.

A regisztráltak 85 százaléka kapott már oltást, és akad olyan megye, ahol az átoltottság már 92-93 százalék, de mindenhol 80 százalék fölött van.

Az oldalunk sütiket használ. Adatvédelmi tájékoztató