A főpolgármester szerint a lakásmaffia és a „fideszes csókosok” nyernének az ügyleten.

Karácsony Gergely csütörtökön a Facebook-oldalán azt írta: a kormánypártok szerdán benyújtott törvényjavaslata, amely alapján „a bérlők a valós érték töredékéért megvehetik az általuk bérelt lakást, néhány ezer bérlőnek méltányolható előnyt jelent, de az igazi nyertesei az ügyeskedők, fideszes csókosok és konkrétan a lakásmaffia lesz”.
Vesztes pedig az egész ország, mindenki, akinek nem volt olyan szerencséje, hogy önkormányzati bérleményhez jusson, és a fél életét le kell dolgoznia azért, hogy méltó lakhatása legyen – tette hozzá.
A főpolgármester szerint emberi drámák sorozatát okozhatja, hogy a nyugdíjas önkormányzati bérlők nevében bárki megszerezheti az általuk bérelt lakást. Azzal a nagy különbséggel, hogy az önkormányzatok nem fognak tudni segíteni, mert szép sorban elfogy az utolsó önkormányzati bérlakás is – írta. Karácsony Gergely közölte: „az ellenzéki polgármesterekkel közösen minden törvényes utat végig fogunk azért járni, hogy ezt megakadályozzuk, ha kell, Alkotmánybírósághoz fordulunk.”
Forrás: Mandiner
Kedves Olvasóink!
A legnagyobb támogatás számunkra az, ha direktben keresitek portálunkat, amiért hálásak is vagyunk.
Igyekszünk azoknak is megfelelni, akik a közösségi oldalakon keresik a híreket, ezért elindítottuk a Messenger csatornánkat.
Közvetlenül elküldjük neked a nap legfontosabb cikkeit portálunkról.
Köszönjük ha feliratkoztok!
Nektek egy kattintás, nekünk hatalmas segítség.
