2024. március 28. - Gedeon, Johanna
EUR : 394.87
USD : 364.71
Időjárás ikon16°

Gyurcsány: Úgy fogunk győzni, mint a szövetséges hatalmak a II. világháborúban

„Ahogy az egykori szövetséges hatalmak, most a szövetséges pártok teszik félre másodrangúvá lett korábbi vitáikat” egy „színes országért” – vont párhuzamot Facebook-oldalán a II. világháború menetét megfordító szövetséges hatalmak és az ellenzéki koalíció között a Demokratikus Koalíció elnöke.

A II. világháború menetét a szövetséges hatalmak fordították meg: az Egyesült Államok (egy korábbi gyarmat), Nagy Britannia (Amerika gyarmattartója), és a Szovjetunió (a kommunista ősellenség országa) – idézi fel Gyurcsány Ferenc Facebook-bejegyzésében, melyben arról ír, hogy most is „széles szövetség alakul korábbi riválisok között” Magyarországon.

„Ahogy az egykori szövetséges hatalmak, most a szövetséges pártok teszik félre másodrangúvá lett korábbi vitáikat. Mert a közös haza fontosabb, mint a különálló pártok. Mert ahhoz, hogy visszatérjünk a normális világba, megéri túllépni a régi konfliktusokon” – vélekedeik a Demokratikus Koalíció elnöke.

 
Gyurcsány Ferenc szerint, mivel „színes országot” kell majd vezetniük, nem baj, ha „színes a koalíció” is.

 

Az oldalunk sütiket használ. Adatvédelmi tájékoztató