„Nem gondoltam, hogy örökbefogadó szülő leszek” – írja a DK-s politikus.

Megszületett a Fővárosi Állatkert kiselefántja, aki a szavazatok alapján a Samu nevet kapta.
Gy. Németh Erzsébet a kiselefántnak írt levelet közösségi oldalán. Mint írta,
nem gondoltam, hogy örökbefogadó szülő leszek, és azt sem, hogy mostanában megint szülőértekezletekre fogok járni. De amikor megszülettél, minden megváltozott.
Sokan leszünk szüleid, de én vagyok az első. Büszke vagyok arra, hogy az elmúlt néhány hétben 50 kilóval gyarapodtál, egyre ügyesebben szeded a lábaid, és napról napra jobban használod az ormányod!”
A képviselő azt írta, igyekszik Samunak „jó nevelőszülője” lenni, és mint írta: „mindent megteszek majd érted és az anyukádért”.
Forrás: Mandiner
Kedves Olvasóink!
A Vadhajtások.hu csak rajtatok múlik.
A legnagyobb támogatás számunkra az, ha direktben keresitek portálunkat, amiért hálásak is vagyunk.
Igyekszünk azoknak is megfelelni, akik a közösségi oldalakon keresik a híreket, ezért elindítottuk a Messenger csatornánkat.
Közvetlenül elküldjük neked a nap legfontosabb cikkeit portálunkról.
Köszönjük ha feliratkoztok!
Nektek egy kattintás, nekünk hatalmas segítség.