2025. december 27. - János
Időjárás ikon -2°
EUR 391.19 :
USD 331.71 :

Volner: „A baloldali összefogás veszélyezteti a jogállamot”

A Volner Párt elnöke szerint veszélyezteti a jogállamot a baloldali összefogás.Volner János független országgyűlési képviselő pénteki budapesti sajtótájékoztatóján azt mondta: "gyakorlatilag alko...

A Volner Párt elnöke szerint veszélyezteti a jogállamot a baloldali összefogás.

Volner János független országgyűlési képviselő pénteki budapesti sajtótájékoztatóján azt mondta: "gyakorlatilag alkotmányos puccsot" jelent, amikor az önkormányzatokat arra biztatják, hogy szabotálják el a tulajdonukban álló lakások privatizációját, ha a parlament elfogadja az erről rendelkező jogszabályt.

Kiemelte: az 1990-es évekhez hasonlóan most is kedvezményes áron vehetnék meg a lakásokat a bérlők, ez pedig sokuk számára azt jelentené, hogy először jutnak saját otthonhoz.

Volner János hozzátette: jelent meg a napokban olyan old_vadisztika, amely szerint a kormányváltás után akár alapos gyanú nélkül is börtönbe kellene vetni fideszes politikusokat, majd megtörnek a rács mögött, ha pedig semmit nem tudnak rájuk bizonyítani, legfeljebb szabadon engedik őket.

A politikus az 1950-es évek és 2006 stílusát idézőnek nevezve ezeket a kijelentéseket.

Fenyegetik a jogállamot, fenyegetik a jobboldali érzelmű újságírókat és politikusokat egyaránt

- jelentette ki.

Hangsúlyozta: a baloldalnak végre tudomásul kellene vennie, hogy törvényeket mindenki köteles betartani, akár tetszik neki az adott jogszabály, aki nem. Volner János feltette a kérdést: hol van Vera Jourová, az Európai Bizottság e témában illetékes alelnöke, amikor naponta érik ilyen támadások Magyarországon a jogállamiságot?

Forrás: Magyar Hírlap

Kedves Olvasóink!

A Vadhajtások.hu csak rajtatok múlik.
A legnagyobb támogatás számunkra az, ha direktben keresitek portálunkat, amiért hálásak is vagyunk.
Igyekszünk azoknak is megfelelni, akik a közösségi oldalakon keresik a híreket, ezért elindítottuk a Messenger csatornánkat.
Közvetlenül elküldjük neked a nap legfontosabb cikkeit portálunkról.
Köszönjük ha feliratkoztok!
Nektek egy kattintás, nekünk hatalmas segítség.
Mutasd a hozzászólásokat!