2021. június 16. - Jusztin
EUR : 351.26
USD : 289.56
Időjárás ikon28°18°

Bűncselekmény lett jogosítvány nélkül vezetni, három ember ellen már eljárás is indult emiatt a hétvégén

Az új szabályok szerint akár 3 évre is börtönbe kerülhet az, akinek a jogosítványát súlyos szabálysértésért bevonták, ennek ellenére mégis volánhoz ül.

A hatályba lépett szigorítás alapján,

május 14-től bűncselekménynek minősül a korábban szabálysértésként felróhatott járművezetés az eltiltás hatálya alatt

- írja a police.hu.

Azt is hozzátették:

a hétvége során három olyan járművezetőt is ellenőriztek a Somogy megyei rendőrök, akiket a hatóság korábban már jogerősen eltiltott a járművezetéstől.

A körzeti megbízottak szombat délelőtt Iharos belterületén ellenőriztek egy személyautóval közeledő 43 éves helyi férfit. Megállapították, hogy az autó vezetőjét a hatóság korábban már eltiltotta a vezetéstől.

Kora délután egy 33 éves jákói autóvezetőt állítottak meg az egyenruhások a településen. A férfi szintén azt követően ült volán mögé, hogy a Kaposvári Járásbíróság jogerősen eltiltotta őt a vezetéstől. A vele szemben alkalmazott alkoholszonda ráadásul pozitív eredményt is jelzett.

Vasárnap kora este pedig a taszári körzeti megbízottak Batéban ellenőriztek egy 19 éves bánokszentgyörgyi járművezetőt. Megállapították, hogy a férfivel szemben szintén jogerős eltiltás volt érvényben.

Az intézkedő rendőrök mindhárom sofőrt elfogták és előállították az illetékes rendőrkapitányságra, ahol járművezetés az eltiltás hatálya alatt bűntett megalapozott gyanúja miatt indult velük szemben büntetőeljárás. Az ittas járművezetés miatt, az alkoholos befolyásoltság mértékére tekintettel közigazgatási bírságot szabtak ki.

A korábbi szabályok szerint, ha valaki engedély nélkül vezetett és elkapták, akkor maximum 150 ezer forintos pénzbírságra számíthatott. Mostantól, akinek a jogosítványát súlyos szabálysértésért bevonták, és mégis volánhoz ül, akár 3 évre is börtönbe kerülhet, ha elkapják.

Az oldalunk sütiket használ. Adatvédelmi tájékoztató