2024. április 19. - Emma
EUR : 393.76
USD : 368.76
Időjárás ikon12°

Róma: Iskolai alkalmazottat erőszakolt meg és rabolt ki egy migráns

Az elmúlt napokban több erőszakos bűncselekmény is történt Olaszországban, melyet bevándorlók követtek el. A statisztikák szerint jelentősen megnőtt a bevándorlók által elkövetett bűncselekmények száma az elmúlt években.
 Kedden reggel Róma déli részén, egy iskolában egy egyedül ebédet készítő konyhai alkalmazottat erőszakolt meg és rabolt ki egy migráns, aki az egyik mellékajtón jutott be az intézménybe. Mikor rátalált a nőre, először késsel megfenyegette, elrabolt tőle ötven eurót, utána pedig megerőszakolta, és azon a mellékajtón távozott, ahol az épületbe érkezett. A rendőrség azóta is keresi a támadót, körözést is kiadtak ellene.
 
– Fekete férfi volt, talán észak-afrikai. Belépett a konyha ajtaján, kés volt a kezében, és felém hadonászott. Először megtámadott, hogy elvegye a zsebemben lévő pénzt, nagyjából ötven eurót. Aztán betolt a fürdőszobába, és megerőszakolt”– mondta a nő a rendőröknek, és megerősítette, hogy soha nem látta korábban a férfit sem az iskola területén, sem a környéken.


A rendőrök a kiérkezésük után lezárták az iskolát, a nőt pedig kórházba szállították. Az intézmény vezetője arról biztosított mindenkit, hogy a gyermekek nem vettek észre semmit az esetből.
 
A közösségi médiában az iskolába járó diákok szülei kifejezték felháborodásukat, azt írták,

„ilyen erőszak nem fordulhat elő világos nappal egy gyerekekkel zsúfolt iskolában”.

Szardínia szigetén, Tortolì városában egy húszéves fiú édesanyját próbálta megölni egy 29 éves, pakisztáni bevándorló. A nő és a pakisztáni férfi között korábban szerelmi viszony volt, de szakítottak, amit a férfi nem tudott feldolgozni.
 
A fiú megpróbálta megakadályozni a gyilkosságban az illegális bevándorlót, de csupán azt sikerült elérnie, hogy tizenhét késszúrással őt ölte meg a pakisztáni.
 
Az esettel kapcsolatban nyilatkozott a város polgármestere, aki azt mondta:

– A közösségünket hatalmas veszteség érte. Mindannyiunkat mélyen megrendített ez a tragédia, amely elviselhetetlen és elfogadhatatlan. Bízunk a nyomozókban és a rendőrség munkájában, várjuk a fejleményeket.

 A statisztikák alapján a bevándorlók által elkövetett bűncselekmények száma folyamatosan nőtt az elmúlt években. Az összes bűncselekmény 32,1 százalékáért migránsok voltak felelőssé tehetők 2018-ban.
 
A népesség arányához képest a migránsok sokkal több bűncselekményt követnek el, mint a született olaszok. A 2019-ben elkövetett szexuális erőszakok 41,7 százalékáért felel, a népesség 8,8 százaléka. 2019-ben a külföldiek szexuális erőszakra való hajlama 7,7 szerese volt az olaszokénak.
 
Forrás: V4NA

Az oldalunk sütiket használ. Adatvédelmi tájékoztató