2025. december 25. - Eugénia
Időjárás ikon
EUR 391.19 :
USD 331.71 :

Szijjártó Péter: Ma hétszázezer kínai vakcina érkezik

Hamburgba indulunk, hiszen ma Magyarország átveszi az Európa Tanács elnöki pozícióját – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteki Facebook videójában.Két óra múlva landol Bu...

Hamburgba indulunk, hiszen ma Magyarország átveszi az Európa Tanács elnöki pozícióját – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteki Facebook videójában.

Két óra múlva landol Budapesten a Magyar Kormány teherszállító repülőgépe, az a teherszállító repülőgép, amely az elmúlt három hónap során 15 alkalommal fordult meg Budapest és Moszkva, illetve Budapest és Peking között annak érdekében, hogy a keleti oltóanyagokat Magyarországra, Budapestre szállítsa – közölte Szijjártó Péter.

Kiemelte:

A mai napon hétszázezer kínai Sinopharm vakcina érkezik.”

Ezzel a kínaiak is teljesítik a megkötött vakcinaszállítási szerződést.

Igazából már csak fél millió darab volt hátra a szerződésből, de a kínai védelmi minisztérium kétszázezer adagnyi adománnyal még megtoldotta ezt a szállítmányt – teszi hozzá.

Hangsúlyozta: többet és korábban kaptunk, mint ahogy azt a szerződés határideje rögzítette volna.

A Kínából és Oroszországból megrendelt és megérkezett vakcinák hozzájárultak ahhoz, hogy ma Magyarország mintegy másfél hónappal jár Európa előtt az átoltottság tekintetében”

– emeli ki Szijjártó.

Másfél hónapot nyertünk. Ennyivel előbb tudjuk megnyitni a gazdaságunkat, ennyivel előbb tudjuk visszaadni az embereknek a normális életet – teszi hozzá a miniszter.

Forrás: 888.hu

Kedves Olvasóink!

A Vadhajtások.hu csak rajtatok múlik.
A legnagyobb támogatás számunkra az, ha direktben keresitek portálunkat, amiért hálásak is vagyunk.
Igyekszünk azoknak is megfelelni, akik a közösségi oldalakon keresik a híreket, ezért elindítottuk a Messenger csatornánkat.
Közvetlenül elküldjük neked a nap legfontosabb cikkeit portálunkról.
Köszönjük ha feliratkoztok!
Nektek egy kattintás, nekünk hatalmas segítség.
Mutasd a hozzászólásokat!