2024. március 29. - Auguszta
EUR : 395.83
USD : 367.33
Időjárás ikon19°

Júniusban jöhet az Orbán–Zelenszkij találkozó Kárpátalján

Orbán Viktor magyar kormányfő júniusban Kárpátaljára látogat, a miniszterelnök a tervek szerint kárpátaljai útja során találkozik Volodimir Zelenszkij ukrán államfővel – írja a kiszo.net, a Mukachevo.net alapján, ami saját, meg nem nevezett forrásaira hivatkozva szombat délután azt közölte, hogy a két politikus közösen avatja fel az 1910-ben épített Osztrák–Magyar Bank egykori munkácsi fiókintézetében kialakított Munkácsy Mihály Magyar Házat. A magas rangú vendégek felkeresik Dercenben a Munkács Futball Akadémiát is.

 

A Mukachevo szerint Zelenszkij és Orbán megvitatja a két ország közötti kapcsolatokat. Mint ismert, a magyar kormányfő és az ukrán elnök találkozóját tavaly nyárra ígérték, de ez elmaradt.

A magyarok legyenek ukránok

Ukrajnának gondoskodnia kell a területén élő nemzeti kisebbségekről, így a kárpátaljai magyarokról, hogy ne ismétlődjenek meg a Krím félszigeten és a Donyec-medencében történtek

– jelentette ki korábban Volodimir Zelenszkij ukrán elnök az UNIAN ukrán hírügynökség jelentése szerint. Az ukrán államfő külön kitért Kárpátaljára, ahol a legnépesebb nemzeti kisebbséget a magyarság adja.

Azt szeretném, hogy ukránok akarjanak lenni, de közben emlékezzenek arra, hogy magyar nemzetiségűek, például azok, akik Beregszászon élnek. Mindazonáltal ahhoz, hogy ukránok legyenek, szükséges, hogy a magyar útlevelet ne akarják felvenni

– mondta Volodimir Zelenszkij, hozzátéve, hogy már több éve megy Kárpátalján a honosítás, azaz a magyar útlevelek osztogatása. „Szeretném, hogy (a magyarok) úgy érezzék, gondolnak rájuk, gondoskodnak róluk” – adott hangot reményének az ukrán elnök.

Zelenszkij mondandójából az tűnik kirajzolódni, hogy az államfő aggódik az ország területi integritásáért, a nemzeti kisebbségekre gyakorolt külföldi befolyás miatt.

Ismerem a részleteket, érzem a kockázatokat, érzem más államok befolyását

– mondta, emlékeztetve, hogy

UKRAJNÁBAN SZÁMOS NEMZETI KISEBBSÉG ÉL, AMELYET MEG KELL VÉDENI, KÜLÖNBEN A JÖVŐBEN LESZNEK MÉG „KRÍMEK ÉS DONBASSZOK".

Az oldalunk sütiket használ. Adatvédelmi tájékoztató