2021. június 21. - Alajos, Leila
EUR : 355.38
USD : 298.31
Időjárás ikon31°19°

Oktatásra és tudományra költené Karikó Katalin a Nobel-díjjal járó pénzösszeget

A koronavírus elleni mRNS-vakcina kifejlesztése miatt Karikó Katalint az orvosi Nobel-díj várományosai között emlegetik. Az M5-ön futó Ez itt a kérdés című műsorban a kutatót megkérdezték arról, hogy mire fordítani a kitüntetéssel járó pénzösszeget.

„Kutató maradok mindörökké, minden pénzt, amit kapok, az oktatásra és a tudományra fogom költeni” – válaszolta Karikó Katalin. Azt mondta, olyan dolgokra költ, amelyek őt is segítették pályáján.

 

Arról is beszélt, hogy a Magyarországon kapott Széchenyi-díj pénzösszegének felét a hátrányos helyzetű fiatalokat támogató Csányi Alapítványnak adta, a másik felét pedig egykori kisújszállási iskolájának utalta, hogy azt a természettudományok oktatására fordítsák.

Tudományos projekteket is finanszírozna, támogatná az mRNS-alapú gyógyszerek és a neurodegeneratív betegségek kutatását.

„A kutatás marad, ugyanúgy, mint a zenészek, addig játszanak, míg hallgatja őket valaki, még akkor is, ha a hangjuk már nem éppen olyan, mint régen volt, de akkor is örülünk nekik.
Valahogy ilyen a kutató is, ameddig csak tud, kutat, nagyon nehéz abbahagyni” – beszélt további terveiről is.

 

Az oldalunk sütiket használ. Adatvédelmi tájékoztató