2021. június 15. - Jolán, Vid
EUR : 350.14
USD : 289.11
Időjárás ikon25°12°

Az EU kitiltja a légteréből és a repülőtereiről a belarusz légitársaságok gépeit

Az Európai Unió nem tűri, hogy „orosz rulettet játszanak” ártatlan polgárok életével, ezért az uniós tagállamok vezetői újabb büntetőintézkedések meghozatalát sürgetik Fehéroroszországgal szemben

– jelentette ki Charles Michel, az Európai Tanács elnöke Brüsszelben kedden hajnalban.



Charles Michel a tagállami csúcsvezetők hétfő este kezdődött, kétnapos csúcstalálkozójának első munkanapját követően hangsúlyozta: elfogadhatatlan az, ami vasárnap történt, a Ryanair légitársaság járatának minszki földre kényszerítése – írta az MTI.

Az uniós tagállamok vezetői „a botrányos, bűncselekménynek számító” belarusz intézkedésnek megfelelő uniós válasz meghozatalát várják

– tette hozzá.

Tájékoztatása szerint a vezetők tanácskozást folytattak Oroszországról. Elítélték az EU tagállamai és más országokkal szemben kifejtett „jogtalan, provokatív és bomlasztó” orosz tevékenységeket. A megbeszélés során megerősítették, hogy az EU Moszkvával fennálló kapcsolataira vonatkozóan 2016 márciusában meghatározott öt irányadó elv továbbra is aktuális. Arra kérték Josep Borrell kül- és biztonságpolitikai főképviselőt és az Európai Unió Tanácsát, hogy ezen elvek mentén készítsenek beszámolót az EU-orosz külpolitika lehetőségeiről – közölte.

Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke a csúcstalálkozó első munkanapját záró sajtóértekezleten kijelentette: a Ryanair légitársaság járatának eltérítése támadást jelent az európai szuverenitás, a demokrácia és a szólásszabadság ellen. A felháborító eset erős válaszokat kívánt meg, ezért a tagállami vezetők az uniós szankciólista kibővítésében egyeztek meg, az incidensben részes személyekkel, és ugyancsak korlátozó intézkedéseket szorgalmaznak olyan entitások ellen, amelyek az Aljakszandr Lukasenka vezette rezsimet finanszírozzák – monda.

Hangsúlyozta: a fehérorosz hatóságok az incidenssel, és egy harci repülőgép indokolatlan bevetésével előre megfontolt módon megsértették a repülési vészhelyzetekben követendő eljárási szabályokat. Mivel a fehérorosz légteret nem lehet többé biztonságosnak tekinteni, a tagállami vezetők arra kérték fel az Európai Unió Tanácsát, hogy fogadjon el intézkedéseket az Európai Unió légterének és repülőtereinek lezárására a fehérorosz légitársaságok által üzemeltetett járatok előtt – közölte.

„A gépeltérítés után letartóztatott Raman Prataszevicset és barátnőjét, Sofia Sapegát azonnal szabadon kell engedni. Biztonságukért, testi épségükért a fehérorosz hatóságokat terheli a felelősség” – fogalmazott.

Az USA is csatlakozik a felelősségre vonáshoz

Az ügyről Joe Biden is megszólalt. Az amerikai elnök hétfőn „a nemzetközi jogi normák nyílt megsértésének” és „gyalázatos incidensnek” nevezte Fehéroroszország azon akcióját, amelyben eltérítettek egy utasszállító repülőgépet azért, hogy letartóztathassanak egy ellenzéki újságírót.

Az ügyről Biden akkor nyilatkozott – csatlakozva egyúttal a nemzetközi vizsgálatot szorgalmazó felhívásokhoz -, miközben az Európai Unió tagállamai, a Ryanair légitársaság Litvániába tartó járatának vasárnapi eltérítésére reagálva, megállapodtak, hogy újabb szankciókat léptetnek életbe Fehéroroszországgal szemben, egyebek közt kitiltva a fehérorosz légitársaságok által üzemeltetett járatokat az unió 27 tagállamának légteréből és repülőtereiről.

A Fehér Ház külön közleményben tudatta, hogy Jake Sullivan nemzetbiztonsági tanácsadó hétfőn beszélt Szvjatlana Cihanouszkaja fehérorosz ellenzéki vezetővel, és azt ígérte neki, hogy „az Egyesült Államok az EU-val és más szövetségesekkel összehangolva felelősségre fogja vonni a Lukasenka rezsimet”.

Közben az amerikai kongresszus két tagja, Dick Durbin illinois-i demokrata és Marco Rubio floridai republikánus szenátor közös közleményben sürgette a Biden-kormányt, hogy az incidens miatt tiltsa meg az amerikai légitársaságoknak a fehérorosz légtérbe való belépést. „Meg kell védenünk az ártatlan utasokat az önkényuralmi rezsimtől, és szolidaritást kell vállalnunk azokkal a disszidensekkel, akiket célba vesznek” – írták.

Forrás: MTI

Az oldalunk sütiket használ. Adatvédelmi tájékoztató