2025. december 25. - Eugénia
Időjárás ikon
EUR 391.19 :
USD 331.71 :

A Népszabadság korábbi főszerkesztő-helyettese lesz felelős ezentúl a HVG hazugságaiért

Gergely Márton lett a HVG új felelős szerkesztője

A Média1 több forrása erősítette meg a lapnak, hogy leköszön a HVG hetilap éléről Jakus Ibolya felelős szerkesztő. A változást egy barátságosan zajló belső fiatalításként jellemezték, mely után Jakus Ibolya továbbra is részt a lapkészítésben, „korára tekintettel a felelős szerkesztői megbízatáshoz képest kisebb munkaterhelés mellett” – írja a lap. 

Az újságíró 2014 óta volt a lap felelős szerkesztője, de a lapnál 1988 óta dolgozik, így igazi "veterán HVG-snek" számít.”

Gergely Márton, a HVG új felelős szerkesztője a Népszabadság főszerkesztő-helyettese volt korábban, de dolgozott a Magyar Narancsnál, a német taz című napilapnál és a Globopolisnál is – írja a Média1. „Felsőfokú végzettségét az ELTE-n, valamint a Hamburgi Egyetemen szerezte. Pályája során több szakmai kitüntetést is kapott, többek között Népszabadság-díjjal és Minőségi Újságírásért-Díjjal is elismerték” – idézi életrajzát a Média1. 

Forrás: Mandiner

Kedves Olvasóink!

A Vadhajtások.hu csak rajtatok múlik.
A legnagyobb támogatás számunkra az, ha direktben keresitek portálunkat, amiért hálásak is vagyunk.
Igyekszünk azoknak is megfelelni, akik a közösségi oldalakon keresik a híreket, ezért elindítottuk a Messenger csatornánkat.
Közvetlenül elküldjük neked a nap legfontosabb cikkeit portálunkról.
Köszönjük ha feliratkoztok!
Nektek egy kattintás, nekünk hatalmas segítség.
Mutasd a hozzászólásokat!