2024. április 19. - Emma
EUR : 393.4
USD : 369.7
Időjárás ikon13°

Johnsonék nagyon aggódnak az emberi jogok magyarországi helyzete miatt, Orbán eligazította az újságírókat

A magyar miniszterelnököt faggatták az újságírók Londonban.


Az oltási mezőny vezetője a szigetország és mi

Arra a kérdésre, hogy – mivel Nagy-Britanniában és Magyarországon a legmagasabb Európán belül azoknak az aránya, akik megkapták a koronavírus elleni oltást – lát-e reményt arra, hogy lehetővé válik a karanténkötelezettség nélküli utazás a két ország között, Orbán Viktor elmondta, hogy ez a brit kormányon múlik. „Nagy-Britanniáé az első hely, miénk az ezüstérem, amely egyébként szintén nem rossz ebben a versenyben” – fogalmazott a miniszterelnök.      

Magyarországon az élet szabadon élhető, talán egy kissé még szabadabban, mint itt, ha jól értelmezem, hogy mi a helyzet jelenleg Londonban.”

 „A brit kormány azonban nagyon óvatos, és ez érthető is, hiszen szigetországról van szó, és ez nehezebb helyzetet teremt, mint olyan országokban, amelyeket Magyarországhoz hasonlóan szárazföld vesz körül” – mondta Orbán Viktor.

Hozzátette: reméli, hogy előbb-utóbb külügyminiszteri megállapodás születhet a védettségi igazolások elfogadásáról mindkét részről.    

Demokrácia, sajtó, LMBT-közösség a terítéken

Kérdésre válaszolva elmondta, hogy a brit kormányfővel tartott pénteki megbeszélésen szóba kerültek a demokráciával, a sajtóval, az LMBT-közösséggel, a jogállamisággal kapcsolatos kérdések, mivel Boris Johnsont érdekelték ezek az ügyek is. Orbán Viktor kijelentette: a magyar bírói kar a legfüggetlenebbek közé tartozik Európában,

és ha valaki egy magyarországi újságosstandnál olyan újságot kér, amely támadja a kormányt, legalább egy tucatnyit tudnak neki ajánlani.    

Hozzátette: az antiszemitizmus vádja egyszerűen nevetséges, Magyarországon hatalmas zsidó közösség él.
   
Visszautasította azt a felvetést, hogy Soros György magyar-amerikai nagyvállalkozót antiszemita felhangú támadások érték. Orbán Viktor kijelentette: Soros György tehetséges magyar üzletember, de komoly rivális: nagyon pártolja a migrációt, segíti és finanszírozza az ezt szervező nem kormányzati szervezeteket.

A britek szerint aggályos hazánkban a melegek helyzete

„Ez nekünk nem tetszik, de ennek semmi köze az etnikai önazonossághoz”

– mondta a magyar kormányfő.

Boris Johnson hivatala a kétoldalú megbeszélés után nem sokkal kiadott nyilatkozatában leszögezte, hogy a brit kormányfő várakozással tekint a visegrádi országokkal folytatandó még szorosabb jövőbeni együttműködés elé    

A Downing Street tájékoztatása szerint a kétoldalú megbeszélésen Johnson komoly aggályainak adott hangot az emberi jogok magyarországi helyzetével, a genderegyenlőséggel, az LMBT-közösség jogaival és a médiaszabadsággal kapcsolatban.
 
A brit miniszterelnök hivatala szerint a két vezető számos külpolitikai kérdést is áttekintett, szóba került egyebek mellett Oroszország, Fehéroroszország és Kína. Boris Johnson arra biztatta Magyarországot, hogy vesse latba befolyását a demokrácia és a stabilitás előmozdítása érdekében – áll a Downing Street közleményében.


Az oldalunk sütiket használ. Adatvédelmi tájékoztató