2024. április 20. - Tivadar
EUR : 393.76
USD : 368.76
Időjárás ikon12°

A kurva életbe: Nyoma veszett Karácsony Gergely szakdolgozatának

Elérhetetlen Karácsony Gergely szakdolgozata a főpolgármester egykori alma materében. Az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) adatvédelmi tisztviselője arról tájékoztatta a sajtót, hogy Karácsony szakdolgozata nem szerepel az egyetem könyvtárának elektronikus adatbázisában, és az eredeti példány sem található a gyűjtőköri állományban. A Karácsony Gergely szellemi teljesítményét igazoló dokumentumok közül nem ez az egyetlen, aminek nyoma veszett. Legutóbb a főpolgármester azt közölte, nem tudja, hol van az érettségi bizonyítványa, most pedig a máshol már nem elérhető szakdolgozatáról állítja, hogy keresnie kellene–írja a Magyar Nemzet.

A lap megtudta, hogy 2017 óta minden szakdolgozatot digitalizálnak az intézményben, a korábbi szabályozás alapján pedig csak tíz évig őrzik a diplomamunkák papíralapú verzióját. Karácsony egy lapinterjúban azt hangoztatta, hogy a „diplomájával” (feltehetően a szakdolgozatára vagy a diplomamunkájára gondolt) az Országos Tudományos Diákkör (OTDK) tanulmányi versenyén második lett. A versenyeket szervező Országos Tudományos Diákköri Tanácstól (OTDT), ám a 2010 előtti pályamunkák is elérhetetlenek. A lap megkereste a főpolgármester sajtóosztályát is, ahonnan meglehetősen cinikus válasz érkezett az érdeklődésükre.

Majd ha lesz éppen ráérő ideje főpolgármester úrnak, akkor megkeresi.

A lap szerint ez azért is különös, mert azok az emberek, akik az OTDK-n dobogós helyezést érnek el, általában büszkeséggel tekintenek a diplomamunkájukra, sok esetben látható helyen is tartják azt, de legalábbis pontosan tudják, hol található.


Az is furcsa, hogy Karácsony szakdolgozata nem az első a szellemi teljesítményét tanúsító dokumentumok közül, amelyet rejteget vagy nem talál.

Karácsony vesszőfutásának azonban vannak ennél pikánsabb állomásai is, például be kellett ismernie, hogy valótlanul állt az egyik nyilvános életrajzában, hogy PhD-fokozattal rendelkezik. Miután kiderült, hogy a főpolgármester nem beszél angolul, és semmilyen nyelvvizsgája nincs, az is világos lett, hogy doktori fokozata sem lehet. Ezt be is ismerte, de ahelyett, hogy vállalta volna ezért a felelősséget, azt állította egy interjúban, hogy a tudta nélkül „valaki beleírta” a doktorátust az életrajzába. Az is kérdéses, hogy a Párbeszéd társelnöke jogszerűen töltött-e be adjunktusi pozíciót éveken keresztül a Corvinus-egyetemen. Az idegen nyelvek ismeretének hiányát a főpolgármester egykori diszlexiájával igyekezett magyarázni. Ez viszont számos szakember és politikus szerint az alkalmasságát is erősen korlátozza az ország vezetésére.

Közben a Századvég reprezentatív felméréséből az derül ki, hogy a budapestiek közepes-gyengére értékelik Karácsony főpolgármesteri teljesítményét. A válaszadók több mint négyötöde nevezte aggasztónak a forgalmi dugókat és a légszennyezettséget is.

A megkérdezettek háromnegyede vélte úgy, hogy a főpolgármesternek nem kellene indulnia a miniszterelnökségért.

 

Az oldalunk sütiket használ. Adatvédelmi tájékoztató