2021. június 13. - Anett, Antal
EUR : 346.08
USD : 284.44
Időjárás ikon27°17°

Az Alkotmánybírósághoz fordul a moslék a közvagyon alapítványokba szervezése miatt

Az ellenzéki szövetség tagjai szerdán az Alkotmánybírósághoz fordulnak, hogy az semmisítse meg a közfeladatot ellátó közérdekű vagyonkezelő alapítványokról szóló törvényt, írta a Jobbik, az LMP, az MSZP, a DK, a Párbeszéd és a Momentum közös közleményében.



A moslékkoalíció tagjai írták, hogy Orbán Viktor visszaélt hatalmával, amikor a világjárvány és a gazdasági válság idején ezermilliárd forintnyi közvagyont szervezett ki, és helyezett politikai irányítás alá.


„Ezt oly módon tette, hogy úgynevezett közérdekű vagyonkezelő alapítványokba helyezte ki a vagyonelemeket és a magyar egyetemeket, az alapítványok élére pedig fideszes pártkatonákat ültettek, szándékuk szerint visszahívhatatlanul. Még arról is rendelkeztek, hogy ezek a kurátorok dönthessenek a saját utódlásukról is. Ezzel meglopták a magyar embereket, meglopták a magyar nemzetet. Meggyőződésünk szerint ez nemcsak végtelenül aljas tett volt, hanem sérti az Alaptörvényt is” – áll a közleményben.

Az ellenzéki szövetség szerint az egyetemek átszervezése nem a felsőoktatás színvonaláról szól, mert a legnevesebb európai egyetemek állami fenntartásban működnek. A hat pár szerint Orbánék meg az EU-s forrásokról is lemondtak, csak azért, hogy az egyetemeket politikai irányítás alá vonhassák.

A parlament fideszes többsége április végén szavazta meg kétharmaddal azokat a törvényjavaslatokat, amelyek értelmében alapítványi fenntartás alá kerül a magyar felsőoktatás 70 százaléka, az állam pedig több ezermilliárd forintnyi közvagyont ad oda fideszes delegáltak által vezetett szervezeteknek.

Felsőoktatási intézmények mellett alapítványi tulajdonba kerülnek kastélyok, üdülők, kikötők, parkok, földbirtokok, színház, klinikák, részvények. Több száz értékes ingatlanról van szó, az egész pakett nagyságrendje pedig a Mol- és a Richter-részvények miatt több ezermilliárd forint lehet. Az alapítványi konstrukcióval most a kormány kiszervez az állam alól oktatási, kulturális, egészségügyi, mezőgazdasági, emlékezetpolitikai tevékenységeket is.

Az oldalunk sütiket használ. Adatvédelmi tájékoztató