2024. április 18. - Andrea, Ilma
EUR : 393.4
USD : 369.7
Időjárás ikon13°

A vörösbáró Bige László pert vesztett

A Forbes februárban publikálta a leggazdagabb magyarokat bemutató listáját, de Bige László vitatta a lap módszertanát, és helyreigazítási perben követelte, hogy az általa helyesnek vélt becslés jelenjen meg a neve mellett.



A Forbes azt írja, hogy ők az Igazságügyi Minisztérium adatbázisába feltöltött közhiteles, konszolidált 2019-es cégadatok alapján számoltak. A balos milliárdos viszont azt szerette volna, ha az általuk januárban a szerkesztőségnek megküldött 2020-as, még nem közhiteles adatokkal dolgoznának.

A bíróság első fokon úgy ítélte meg, hogy a közölt lista hiteles tájékoztatást nyújt az olvasóknak, Bige László személyiségi jogainak megsértésére nem alkalmas, ezért a helyreigazítási kérelemnek nem adott helyt.

A Forbes fontos jogi fejleménynek nevezi, hogy a bíróság kiemelte:

a sajtószabadság kiterjed arra, hogy a sajtó képviselője megválassza azt a módszert, amely a vizsgálata, összehasonlítása alapját képezi, amennyiben az nem megtévesztő, széles körben elfogadott és valamennyi érintett esetében egyformán alkalmazható.

Bige László a listán a 12. leggazdagabb magyarként szerepelt 115,5 milliárd forintos becsült vagyonnal. 

Az oldalunk sütiket használ. Adatvédelmi tájékoztató