2021. június 20. - Rafael
EUR : 355.38
USD : 298.31
Időjárás ikon31°19°

Salvini bevadul: utcára hívja az olasz jobboldal szimpatizánsait

Első Olaszország címmel országos demonstrációt tart a Matteo Salvini vezette Liga párt Rómában június 19-én, amely a jobboldali parlamenti erők első közös megmozdulása lesz a pandémia utáni újraindulás jegyében – jelentette be a Liga hétfőn.

A párt közleménye hangsúlyozta, hogy az első országos politikai megmozdulásról van szó a járványkorlátozások oldását követően. A helyszín Róma belvárosában lesz. Az Első Olaszország, szép, szabad és igazságos címmel meghirdetett demonstrációt az élet és a munka újraindulása jegyében rendezik meg, a jobboldali politikai kihívások újraindítására.


Bemutatásra kerül a Liga népszavazási kezdeményezése is az igazságügyi reformokról. Várakozás előzi meg a Liga jelöltje megnevezését is Róma főpolgármesteri székébe a szeptemberben esedékes önkormányzati választások előtt.

Elemzők szerint a kezdeményezés többek között a jobboldali pártok egységét kívánja hirdetni. Tavaly júniusban is a Liga, a Giorgia Meloni vezette Olasz Testvérek (FdI) és a Silvio Berlusconi irányította Hajrá Olaszország (FI) közös utcai felvonulást tartott a járvány első hulláma utáni nyitáskor. A felmérések szerint a három jobboldali párt koalíciójának támogatottsága elérte az ötven százalékot.

A Liga továbbra is a legnagyobb pártnak számít több mint húsz százalékkal, de jelentősen erősödött az Olasz Testvérek is, amely a második helyre jött fel, megelőzve a baloldali Demokrata Pártot és az Öt Csillag Mozgalmat is.

JOBBKÖZÉP SZÖVETSÉG MEGALAKÍTÁSA


Matteo Salvini felvetette egy jobbközép szövetség megalakítását, ami lényegében a Liga és a Berlusconi vezette Hajrá Olaszország közötti szoros együttműködést szolgálja többek között közös parlamenti frakcióval. Elemzők szerint a kezdeményezés a két párt egységesítését előlegezheti, bár ezt a Liga és a FI politikusai is kizárták. A két párt jelenleg a Mario Draghi vezette kormány tagja, miközben az Olasz Testvérek februártól ellenzékbe vonult.

A két párt szövetségének erősítése egyensúlyozhatja a FI feldarabolódását. Antonio Tajani, a Hajrá Olaszország alelnöke először határozottan tagadta a két párt esetleges fúzióját, később viszont úgy nyilatkozott, hogy mérlegelik Matteo Salvini javaslatát. Sajtóértesülések szerint a Liga ezért cserébe támogatja Silvio Berlusconi esetleges jelölését a jövő évi államfői választáson. A jobboldali szövetség alakulásának részleteiről Matteo Salvini a miniszterelnök Mario Draghinak is beszámol hétfői találkozójukon.

Forrás: MTI

Az oldalunk sütiket használ. Adatvédelmi tájékoztató