2025. december 26. - István
Időjárás ikon
EUR 391.19 :
USD 331.71 :

Visszalépett Csokis a DK-s javára

Kocsis-Cake visszalépett, de az 5. választókerületben még így is négy versenyző száll be az előválasztási küzdelembe. Visszalépett a DK-s Oláh Lajos javára Kocsis-Cake Olivio, a Párbeszéd pártiga...

Kocsis-Cake visszalépett, de az 5. választókerületben még így is négy versenyző száll be az előválasztási küzdelembe.

 


Visszalépett a DK-s Oláh Lajos javára Kocsis-Cake Olivio, a Párbeszéd pártigazgatója Budapest 5-ös számú választókerületében – írja a kommunista Népszava.

Kocsis-Cake a Párbeszéd és az MSZP közös jelöltje volt ebben a választókerületben. A körzet jelenlegi országgyűlési képviselője, Oláh Lajos megköszönte a gesztust, és kijelentette, hogy magáénak tekinti a párbeszédes politikus célkitűzéseit is. Ígérete szerint mindent megtesz a Nyugati Pályaudvar mögötti terület parkként szolgálja a belvárosban élőket, illetve arra törekszik, hogy a lehető legtöbb hazai és uniós forrás jusson a kerületi lakások felújítására, és a Péterffy-kórház felújítására.

A VI. és a VII. kerületet magába foglaló körzetben így még négy ellenzéki jelölt van versenyben az előválasztáson: a DK-s Oláh Lajos, a jobbikos Beleznay Zsuzsanna, a momentumos Tompos András és a Mindenki Magyarországa Mozgalom által támogatott Almási-Kecskés Gusztáv.

Forrás: Mandiner

#előválasztás #DK

Kedves Olvasóink!

A Vadhajtások.hu csak rajtatok múlik.
A legnagyobb támogatás számunkra az, ha direktben keresitek portálunkat, amiért hálásak is vagyunk.
Igyekszünk azoknak is megfelelni, akik a közösségi oldalakon keresik a híreket, ezért elindítottuk a Messenger csatornánkat.
Közvetlenül elküldjük neked a nap legfontosabb cikkeit portálunkról.
Köszönjük ha feliratkoztok!
Nektek egy kattintás, nekünk hatalmas segítség.
Mutasd a hozzászólásokat!