A reggeli órákban közzétettük azt a közleményt, melyben az LMBTQ szervezetek közösen fogalmaztak meg amiatt az új törvény miatt, amit a magyarok többsége régóta várt.
Most megszólaltak a Szivárvány Családok is,-jelentsen ez bármit is. Közleményüket, változtatások nélkül illesztenénk be virtuális papírlapunkra, és sok erőt kívánunk ennek elolvasásához.
A Szivárványcsaládokért Alapítvány álláspontja: hagyják békén a gyerekeinket!
Sok-sok szülő tette le úgy a gyerekét aludni tegnap este Magyarországon, hogy elkeseredettséget, szomorúságot, tompa szorongást, vagy dühöt érzett. Ez az érzés ma reggelre sem csitult. Az ok: a legújabb kormánypárti javaslat, ami a magyar szivárványcsaládokat és a hazai LMBTQ közösséget érinti.
Az indítványba jópár helyen beleírták, hogy a “homoszexualitás népszerűsítése” ellen született. Az elfogadása azonban lehetetlenné teheti az olyan felvilágosító órák megtartását, ahol a gyerekek beszélgethetnek és információkhoz juthatnak a szexuális kisebbségekről, az elfogadásról, a kirekesztés társadalmi következményeiről, az érintett gyerekek pedig megtudhatják, hogy nincsenek egyedül. Betiltanák az olyan mesekönyveket, mint a szivárványcsaládok hétköznapjait bemutató “Micsoda család!”, vagy a “Meseország mindenkié”. Tilos lenne az olyan társadalmi célú hirdetések közzététele is, mint “a család az család” kampányindító kisfilmje, amelyben szülők, szakértők és elismert kutatók válaszoltak a szivárványcsaládokkal kapcsolatos félreértésekre, tévedésekre.
“Hagyják békén a gyerekeinket” - ezt mondta a miniszterelnök tavaly októberben a Kossuth Rádióban, amikor a “Meseország mindenkié” című mesekönyvről kérdezték. A tervezett módosításokat is gyermekek védelmével indokolják. A Szivárványcsaládokért Alapítvány szerint a javaslat elfogadása nem megvédi a kisgyerekeket, hanem épp ellenkezőleg: valós kockázatokat jelent rájuk, különös tekintettel a szivárványcsaládokban élő gyerekekre, és a másságukra ráébredő fiatalokra. Ezért arra kérjük a kormányt: hagyják békén a gyerekeinket.
Megalapozatlan előítéleteket felszámolni, az ok nélküli gyűlölet ellen küzdeni csak a másik helyzetének megismerésével lehet. Minden kisgyerek - és rajtuk keresztül a társadalom is - nyer azzal, ha nem elutasítást és gyűlöletet tanulnak, hanem megtanulják árnyaltan látni a világot. Ha az iskolákban nem lehet olyan foglalkozásokat tartani, ahol a gyerekek hozzáértő szakemberek segítségével beszélgethetnek a családok sokféleségéről, akkor nagyobb eséllyel fogják bántani azokat a gyerekeket, akik a szokásostól eltérő családmodellben élnek.
Ez különösen fontos azoknak a gyerekeknek a szempontjából, akiknek nem a szülei, hanem ők maguk tartoznak az LMBTQ közösséghez. A nem-heteroszexuális fiatalok között az öngyilkosság a harmadik vezető halálok, és a társaiknál ötször gyakrabban próbálnak a saját kezükkel véget vetni az életüknek. Nagyon fontos tisztában lenni azzal, hogy ezt nem önmagában az LMBTQ orientáció okozza, hanem annak családi, iskolai vagy társadalmi fogadtatása - a megkülönböztetés, az iskolai zaklatás, a kiközösítés pszichés többletterhe. Ha a gyerekek többet tudnak a másikról, akkor elfogadóbbak. Egyáltalán nem túlzás azt mondani, hogy betiltásra kijelölt felvilágosító és érzékenyítő programokon életek múlhatnak. Össztársadalmi szinten ugyanezért fontosak a társadalmi célú reklámok: széles tömegekhez juttatnak el információt, és cáfolják a valótlanságokat.
A javaslatból az sem világos, hogy mi számít a “homoszexualitás megjelenítésének”, ami a 18 éven aluliak számára tilos lenne. Egy meleg szülő alapból törvényt sért, ha a gyereke látja? Ha egy szivárványcsaládban élő kisgyerek az óvodában mesél a szüleiről, akkor ő is megszegi a törvényt? Ha az iskolai karácsonyi ünnepségre mindkét szülő elmegy, akkor ők sem tartják be a jogszabályi előírásokat? Ha két tizenegyedikes fiú vagy lány jár egymással, akkor azzal népszerűsítik a melegséget?
Arra pedig nehéz szavakat találni, hogy több mint 30 évvel a rendszerváltás után, egy uniós tagországban be akarják tiltani azokat a könyveket, amiknek annyi a bűnük, hogy létező, de az aktuális hatalom által favorizálttól eltérő családmodellek szerepelnek bennük. Mi úgy gondoljuk, erről is szól a szabadság: annak lehetőségéről, hogy a könyvesboltban mindenki olyan könyvet választhasson, amihez kedve van - és ott hagyhassa, amihez nincs. Magyarországon a KSH legutóbbi mikrocenzusának adatai alapján közel ezer szivárványcsalád él - de minden valószínűség szerint többen vannak. A “Micsoda család!” az első olyan mesekönyv, ami kifejezetten róluk és nekik szól. Nem kötelező olvasmány: minden szülő eldöntheti, hogy megveszi-e, vagy sem. A mesekönyv megjelenése sok családnak volt torokszorító és katartikus élmény, amit az eladási adatok is visszaigazolnak. A szivárványcsaládokban élő gyerekeknek pedig épp az a természetes, hogy a szüleik azonos neműek - így aztán a “befolyásolás” vádja nem is értelmezhető.
Szerintünk az akar valamit betiltani, aki érvekkel nem tudja megvédeni az igazát.
Aki tudja, hogy egy valódi vitában alulmaradna.
Aki tisztában van azzal, hogy az álláspontját a tudomány nem igazolja.
Aki tudja, hogy nincs igaza - ezért erőből kell cselekednie.
A szivárványcsaládok Magyarország részei. A létezésük nem propaganda. Az sem az, ha felhívjuk a figyelmet az őket érintő joghátrányokra és megkülönböztetésre. Ahogy az sem, ha kiadunk egy nekik szánt könyvet. Azt kérjük a kormánytól, hogy hagyják békében élni a magyar szivárványcsaládokat és a gyermekeiket. Tőletek pedig azt, hogy ameddig tehetitek, vegyetek olyan mesekönyveket, amik olyannak mutatják be a családokat, amilyenek: sokszínűnek.
