A komplexumot nagyrészt Katarból és Törökországból finanszírozzák.

Európa legnagyobb mecsetje Strasbourgban épül jelenleg, az Eyyüb Sultan nevet viselő imahely minaretjei 44 méter magasak lesznek, 28 kupolát építenek rá, számol be a v4na hírügynökség. A mecsetkomplexum tízezer négyzetméteres lesz, ebben helyet kap egy háromezer hívő befogadására alkalmas imaterem, valamint számos konferenciaterem, könyvtár, étterem, üzletek, illetve egy 600 férőhelyes parkoló is.
Silvia Sardone, az olasz Északi Liga EP-képviselője az építkezésre ellátogatva arról beszélt: Strasbourgban már 22 mecset működik, a most épülő Eyyüb Sultantól mindössze 2 kilométerre is áll egy. A mecset megépítése mintegy 32 millió euróba fog kerülni, ami szerinte „különösen magas” összeg, és amelyből több milliót vállalt át Strasbourg városa a polgármester, a zöld színekben politizáló Jeanne Barseghian utasítására.
Sardone szerint a gigamecsetet nagyrészt Katarból és Törökországból finanszírozzák, de a projekt számíthat a német kormány által feketelistára tett iszlamista török vallási egyesület, a Milli Görüs támogatására is.
A gigamecset névadója – a Konstantinápoly elleni ostrom egyik nagy alakja – mondása volt: „Menj be olyan messze az ellenség területére, amennyire csak bírsz!”
Forrás: Mandiner
Kedves Olvasóink!
A legnagyobb támogatás számunkra az, ha direktben keresitek portálunkat, amiért hálásak is vagyunk.
Igyekszünk azoknak is megfelelni, akik a közösségi oldalakon keresik a híreket, ezért elindítottuk a Messenger csatornánkat.
Közvetlenül elküldjük neked a nap legfontosabb cikkeit portálunkról.
Köszönjük ha feliratkoztok!
Nektek egy kattintás, nekünk hatalmas segítség.
