2024. április 20. - Tivadar
EUR : 395.06
USD : 371.09
Időjárás ikon11°

Czeglédy a bíróságon: Ez egy koncepciós per, ártatlan vagyok, úgyis felmentenek

A. Zoltán hatodrendű vádlott korábbi vallomásainak ismertetésével folytatódott a Czeglédy Csaba és társai elleni büntetőper a Kecskeméti Törvényszéken. Mivel szerdai vallomásában az ügy kulcsfigurája homlokegyenest ellentétesen vallott, mint korábban, az összes eddigi vallomást felolvassa a tanácsvezető bíró. Ezekből kiderült, hogy A. Zoltán rettegett Czeglédy Csabától, féltette a családját, védelmet kért, mert attól tartott: ha feltáró vallomása kikerül, arról Czeglédy tudomást szerez, gyerekeinek baja eshet. A vád szerint A. Zoltán, a makói iskolaszövetkezetek vezetője a bűnszervezetben szervező és Czeglédy utasításait továbbító szerepet töltött be, ő szervezte be azokat a további strómanokat, akiknek a nevére fiktív, valódi munkát nem végző iskolaszövetkezeteket jegyezték be, hozott-vitt pénzeket, illetve közvetített Czeglédy és a strómanok között.- tudósít a Pestisrácok.hu.

A. Zoltán szerdán korábban tett terhelő vallomásait visszavonta és valótlan vallomások kikényszerítésével vádolta meg az ügyészséget, korábbi védőjét pedig azzal, hogy a vádhatóság szócsöve volt. 13 órától állt a bíróság elé Czeglédy Csaba, elsőrendű vádlottként. Vallomást tesz. Állítása szerint sem ő, sem a Human operator munkatársai nem követtek el bűncselekményt, a költségvetést szándékosan nem károsították meg, felelősséget vállalni a Human Operator Zrt. munkatársai, azaz kollégái tekintetben tud. Az ügyészség bejelentette, hogy hamis vád miatt büntetőfeljelentést fognak tenni. 

A. Zoltán korábbi hallgatása és tagadó vallomásai után 2018 decemberében maga kezdeményezte az ügyészségen, hogy beismerő és feltáró vallomást kíván tenni – derült ki a Czeglédy-per tárgyalásán. Czeglédy régi barátja, munkatársa akkor letartóztatásban volt, a szegedi Csillagbörtönben ült. Édesanyján keresztül üzent a Csongrád Megyei Főügyészségnek, hogy beszélni akar és ezért mentesülést remél. Kifejezetten A. Zoltán kérte, hogy az ügyvédje – aki akkor Szabó M. Attila volt – ne legyen jelen, nem bízik benne. Azt is kérte, hogy jelöljenek ki számára másik védőt, mert nincs pénze védőt megbízni a képviseletével. Egyetlen aggodalma volt: elmondása szerint attól tartott, hogy több nyomozati belső információ kiszivárgott, visszajutott már Czeglédyhez. Attól félt, ha Czeglédy megtudja, beszélt, a gyerekeinek baja eshet.

Első feltáró és beismerő vallomásában A. Zoltán aprólékosan számolt be arról, hogyan épült fel a bűnszervezet, neki mi volt a szerepe, kiket szerveztek be. Részletesen számolt be arról is, Czeglédy Csaba hogyan irányította, utasította őt és másokat.

Csaba hivatalosan egy szövetkezetben sem jelent meg, de azt tudtam, hogy mindegyik mögött ő állt. Csaba irányított 

– fogalmazott.

A strómanok, akiket beszerveztek, hogy nevükre iskolaszövetkezetet jegyezzenek be, zsebbe több százezer forintot kaptak. Amikor először gondok voltak az adótartozások miatt, a Human Operator székházában adtak át neki 1,5–2 millió forintot, hogy fizesse be.

Láttam, hogy amennyi az adótartozás, ahhoz képest elenyésző az az összeg, amit én befizetek. Szóba hoztam Csabának, aki azt mondta, jogilag csak az a lényeg, hogy bevalljuk az adót; ha nem fizetjük be, bűncselekményt már nem követünk el 

– jegyezte meg korábbi vallomásában A. Zoltán.

BUDAI GYULA SZERINT CZEGLÉDY NYOMÁSÁRA VONJÁK VISSZA VALLOMÁSAIKAT A TERHELTEK

Budai Gyula, a Fidesz országgyűlési képviselője is megjelent a tárgyaláson. A Kecskeméti Törvényszék előtt tartott rögtönzött sajtótájékoztatón a politikus azt mondta: jól látható, hogy Czeglédy Csaba nyomást gyakorol az ügy szereplőire, a büntetőügy kulcsfigurájára, aki nyilván ezért vonta vissza korábbi terhelő vallomásait. Budai Gyula azt is mondta, hogy A. Zoltán szerdai vallomásában kényszerítéssel vádolta meg az ügyészséget, valamint visszaéléssel a kirendelt védőjét is.

CZEGLÉDY SZERINT ÚGYIS FELMENTIK

11 óra után érkezett meg a bíróságra Czeglédy Csaba, aki egy-egy mondatot vetett oda pökhendi módon az őt kérdező újságíróknak. Azt mondta, ez egy koncepciós per, őt pedig végül fel fogják menteni.

CZEGLÉDY TAGAD ÉS KÖZVETLEN MUNKATÁRSAIT, A HUMAN OPERATOR ALKALMAZOTTAIT VÉDI, A VÁD SZERINTI STRÓMANOKÉRT ÚGY LÁTSZIK NEM VÁLLAL FELELŐSSÉGET… 

Célom, hogy mind magam mid a munkatársaimat megvédjem. A vádlottak egy része a Human Operator Zrt munkatársa. Sem én sem a társaim, a munkatársaim nem követtünk el bűncselekményt. A költségvetést szándékosan soha nem károsítottuk meg. Felelősséget vállalni értük, a munkatársaimért tudok – jelentette ki Czeglédy Csaba. 

Mint mondta, csak azért nem mosolyog, azon ami a vádiratban áll, hogy ő egy bűnszervezetet vezetett, mert bíróság előtt áll. Állítja, teljes képtelenség, hogy ez egy konspiratív módon működő szervezet lett volna. A Human Operator Zrt egy jól átláthatóan működő gazdasági társaság volt.

Ennek a hatalmas összegű pénznek a nyomát sem találták meg nálam. Én nem éltem nagy lábon, ezt a környezetem is tudtam. Nem igaz, hogy ezek a pénzek ellenzéki pártok kasszájába kerültek. Azért nem találták meg mert nem lett eltüntetve. Érdemi szakértői vizsgálat fogja megállapítani, az adó és járulékbevallások alapján bármennyi pénz is hiányzik, a megbízóktól a szolgáltatói láncba be sem került – mondta a vádlottak padján Czeglédy.

Azt is megjegyezte, neki biztosított volt az egzisztenciája, egy jól prosperáló ügyvédi iroda, az önkormányzati képviselőség, ezt nem kockáztatta volna. Ha azt tapasztalja, hogy valaki átlépi a határt, esetleg bűncselekményt követ el, ő megálljt parancsolt volna, vagy otthagyja az egész céget.

Állítása szerint a pénzeknek, befolyt bevételeknek egy iránya volt. A 85 százalék bérek kifizetésére került.

Ha a bíróság mégis arra jut, hogy bűncselekmény történt, akkor a felelősség az enyém, mert a munkaszervezetet én vezettem. De kijelentem, ha rossz döntést is hoztam, a szándékom nem terjedt ki arra, hogy bűncselekményt bárki elkövessen – fogalmazott Czeglédy.

Véleménye szerint az eljárásban többen nyomás alatt, kikényszerített vallomást tettek, amikor azt mondták, tudták, hogy bűncselekmény elkövetésére került sor. Kijelentette, neki erről senki sem szólt.

Ha bármelyik kollégám jelezte volna, hogy szerinte bűncselekmény gyanúja merül fel a cégnél azzal belső indíttatásból foglalkoztam volna, alaposan kivizsgáltam volna – hangsúlyozta Czeglédy Csaba.

CZEGLÉDY SZERINT SÚLYOSAN TÖRVÉNYTELEN ÉS TISZTESSÉGTELEN AZ ELJÁRÁS 


Czeglédy Csaba vallomásában hosszasan kívánja taglalni azokat a szerinte súlyos eljárási hibákat és törvénytelenségeket, amelyek miatt az egész eljárás szerinte tisztességtelen és abban nem is hozható tisztességes ítélet.

Azzal nyitott, hogy a NAV két eljárást, nyomozást is folytatott és nem állapított meg bűncselekményt. Volt eljárás, amit bűncselekmény hiányában szüntettek meg. Kijelentette, hogy meglátása szerint azért lett megállapítva a bűncselekmény elkövetése és született vádirat mert politikai és gazdasági szereplők beleszóltak.

Czeglédy Csaba úgy véli egy “reparálhatatlan” eljárási hiba, törvénytelenség például az, hogy miután a mentelmi joga megszűnt, az ügyészség nem emelt ellene újra vádat, hanem folytatta az eljárást. Emlékeztetett, hogy a választási bizottság a mentelmi jogát fenntartotta, ami mindössze 6 hétre szólt, hogy nyugodtan kampányolhasson az EP kampányban. Kikérte magának, hogy az időt akarta volna húzni, vagy az eljárást akadályozni.

Mivel a Szegedi Törvényszék jogerős döntésével az ellenem folyó büntetőeljárást megszüntette, új vádemelés nélkül, vádemelés hiányában állok most bíróság előtt – jelentette ki. 

BUDAI GYULA: “HALLGATTUK A NAGY SEMMIT!”

A bírósági tárgyalás szünetében Budai Gyula a Fidesz országgyűlési képviselője mondta el véleményét a sajtó jelenlévő képviselőinek Czeglédy vallomásában eddig elhangzottakról.

Másfél órán keresztül hallgattuk a nagy semmit – jelentette ki Budai.

Hozzátette, két dolog tisztán látszik azonban Czeglédy vallomásából: a felelősséget a strómanokra akarja tolni és tovább húzni az eljárást amennyire csak lehet.

Hárítja a felelősséget, hibáztat ügyészséget, nyomozóhatóságot, vádlott társait, mindenkit, csak neki ne kelljen felelősséget vállalni – mondta a politikus. 

CZEGLÉDY: “SÉRÜLT A VÉDELEMHEZ VALÓ JOGOM”

Czeglédy azt is nehezményezte, hogy vezető védőjét kizárta a Kecskeméti Törvényszék. Elismeri, hogy a büntetőeljárási törvény szerint nem védheti Hankó-Faragó Miklós, ha egyszer tanút is képviselt, de álláspontja szerint az ő alapjoga a tisztességes eljáráshoz való jog, a védelemhez való jog, ami így sérült. Ahogy fogalmazott a büntető eljárási törvénynek meg kellett volna óhátrálnia  az ő alkotmányos joga előtt.

“NEM VAGYUNK BŰNÖZŐK!”

A vallomásban legalább 30 percet vett el, hogy Czeglédy azt magyarázta aprózva, miért nem tárgyalhatta volna a Szegedi Törvényszék az ő ügyét, mert több összeférhetetlenség is felmerült. Például olyan bíró is tárgylat az ügyében – Nóvé Ágnes, a szerk. – aki később elfogultságot jelentett.

Az eljárási hibák okán Czeglédy álláspontja szerint vádlott társai, akik eddig beismerő vallomást tettek, vallottak, kényszerpályán voltak.

Vádlott társaim kényszerpályára kerültek, amit fel tudnak törni, ha itt most a valóságnak megfelelően tesznek vallomást. Ez azért lenne fontos, hogy kiderüljön, nem vagyunk bűnözők! – fogalmazott.

Három órán át tartó vallomásában Czeglédy Csaba érdemi kérdésekig el sem jutott. Eddig csak a szerinte helyrehozhatatlan eljárási hibákat sorolta. A tanácsvezető bíró a tárgyalást 16 órakor berekesztette. Az ügyész a tárgyalás után bejelentette, hogy hamis vád miatt büntetőfeljelentést fognak tenni. 

 

Forrás: Pestisrácok.hu

 

 

Az oldalunk sütiket használ. Adatvédelmi tájékoztató