2024. március 29. - Auguszta
EUR : 395.83
USD : 367.33
Időjárás ikon19°

Már szobrot is kapott Floyd, 300 kilósat, bronzból

Joe Biden nemrég aláírta azt a Juneteenth névre keresztelt törvényt, amely ünnepnappá nyilvánítja a rabszolgaság végeként számontartott június 19-ét. – Noha csak néhány hónapja vagyok elnök, ez a törvény az egyik legnagyobb megbecsülés, ami érhet – fogalmazott az amerikai elnök a már érvénybe is lépett törvénnyel kapcsolatban. A Black Lives Matter (BLM-) mozgalomnak tehát van oka az ünneplésre, az elmúlt másfél évben folytatott ténykedése számos sikert eredményezett:

A New Jersey-ben található Newark városában például a minap szobrot emeltek George Floydnak, akinek tavaly májusi halálát követően kapott újabb lendületet a fekete életekért küzdő mozgalom, tüntetések sorozatát indítva el az Egyesült Államokban, illetve szerte a nyugati világban.

A több mint 300 kilogrammos bronzszobrot a newarki városháza előtt helyezték el még szerdán, s legalább egy évig ott is marad. A szobor költségeit Leon Pickney színész fedezte és Stanley Watts művész készítette. – Remélhetőleg amikor az emberek elmennek mellette, látják és részesednek az alkotás nyújtotta élményben, ami arra sarkallja majd őket, hogy legyenek aktívak azon küzdelmekben, amelyeket itt Newarkban és New Jersey-ben folytatunk – mondta Ras Baraka polgármester. A szobor egyébként megosztotta a közösségi platformok felhasználóit: noha sokak fontosnak és örömtelinek tartják a szobor létrejöttét, voltak olyanok is, akik felszólaltak ellene. Többen felvetették például, hogy az Észak-Karolina államban született, majd Texasban felnőtt, végül Minnesotában elhunyt George Floyd talán soha életében nem járt Newarkban.


Mások azt sérelmezték, hogy amíg országszerte szobrokat döntött le a BLM-mogalom, addig egy bűnözőnek szobrot emelnek, pedig számos, arra igazán érdemes fekete személy nem részesült ilyen megtiszteltetésben.

 

 

 

(Magyar Nemzet)

Az oldalunk sütiket használ. Adatvédelmi tájékoztató