2024. március 28. - Gedeon, Johanna
EUR : 394.87
USD : 364.71
Időjárás ikon16°

Kamu Geri: Mi indítjuk a hajókat, a kormány nem segít, semmi közük hozzá

A kormány bizonyos szereplői most előszeretettel posztolnak a Lánchíd felújításáról és a Lánchíddal kapcsolatos munkálatokról.

„A kormány bizonyos szereplői most előszeretettel posztolnak a Lánchíd felújításáról és a Lánchíddal kapcsolatos munkálatokról. Egy kicsivel több együttműködési szándéknak és támogatásnak jobban örültünk volna, ugyan köszönjük a reklámot, de jobban szeretnénk, ha véletlenül sem keltenék azt a benyomást, hogy ők itt Budapesten bármilyen munkálatokat elősegítettek volna, hiszen tudjuk, éppen ellenkezőleg történt.

Most azt állítják, hogy ők kisegítettek bennünket azzal, hogy a Magyar Hajózási Társaságon keresztül hajókat indítottak, amelyek a budai oldal és a pesti oldal között járnak. A Lánchíd gyalogos lezárása után valóban szükség lehet a hajókra, amelyekkel megkönnyítjük a gyalogosan közlekedők életét, erről azonban a főváros gondoskodott. A BKK és a MAHART kötött megállapodást arról, hogy újra indítjuk a hajókat a Dunán. A kormány szerepe ebben legfeljebb annyi, hogy a hajókat egy állami cég biztosítja a számunkra.

Egyébként a hajók június 4-én kerültek forgalomba, szeretettel várunk mindenkit, próbáljátok ki! Egészen különleges élmény innen csodálni városunkat!”- írta Kamu Geri a Facebook-oldalán.

Az oldalunk sütiket használ. Adatvédelmi tájékoztató