2021. augusztus 01. - Boglárka
EUR : 357.62
USD : 300.34
Időjárás ikon36°20°

Szél Bernadett: Ombudsmanhoz fordulok az LMBT+ fiatalok alapjogsérelme miatt

Nekünk is vannak eszközeink, több is, mint gondolnánk, és nem habozunk használni!

„Beadványomban megkérdezem az alapjogi biztost, él-e több fontos jogkörével itt és most. Egyrészt, a hatályba lépést követően meg tudja vizsgálni, hogy egyáltalán alkotmányos-e a jogszabály (nem lesz az), ekkor ő maga is Alkotmánybírósághoz fordulhat és kérheti a testületet, hogy utólagos normakontroll keretében ők maguk is mondják ki az alkotmányba ütközés tényét – sőt, az Alkotmánybíróságnál a nemzetközi szerződésbe ütközés vizsgálatát is kezdeményezheti.   

Az alapjogi biztos rendelkezik tehát ütőképes eszköztárral, képes érdemben lépni – és erre kérem őt magam is. Kulturált országban ilyen törvény a Ház közelébe sem kerülhet, a gyermekek egy csoportjának lehetetlen helyzetbe hozása pedig fel sem merülhet, hiszen ez súlyos kegyetlenség és egyben jogsértés is. Nekünk is vannak eszközeink, több is, mint gondolnánk, és nem habozunk használni!”

 

MTI - OS

 

Az oldalunk sütiket használ. Adatvédelmi tájékoztató