2024. március 28. - Gedeon, Johanna
EUR : 394.87
USD : 364.71
Időjárás ikon16°

Bayertől végrehajtó szedte be a pénzt Hadházynak

A momentumos képviselő szerint az igazi célja nem az összeg behajtása volt, hanem az, „hogy ez az ember legalább egyszer az életben érezze azt, milyen az, ha a dolgoknak következménye van”.



 
Hadházy Ákos arról számol be Facebook-posztjában, hogy a végrehajtó vasalta be Bayer Zsolton azt a 300 ezer forintját, amit az ellene indított perben ítélt meg neki a bíróság.

A független képviselő úgy fogalmaz, „ez volt az a büntetés, amit a polgári konzervatív okos ember nagyon nem akart kifizetni”. A politikus leírta, hogy „Bayer elment a Kúriáig, pedig azt ígérte, nem fellebbez. Aztán azzal hencegett, hogy majd ötforintosokban fogja bedobálni az udvaromba a büntetést. Miután rájött, hogy maximum pár száz forintot vagyok így köteles elfogadni, történeteket talált ki arról, hogy majd az ő követői apránként állnak jót helyette, aztán meg hogy ő leadta a pénzt a képviselői irodaházban.”

Hadházy szerint egyik sem volt igaz. Az irodaház portáján a parlamenti őrség nem vehet át küldeményeket, postán pedig egy pécsi feladó küldött egy kis dobozt, amelyikben akár ötforintosok is lehettek, de azt bontatlanul visszaküldte. A végrehajtó a költségekkel együtt 379 ezer forintot hajtott be Bayertől.

A politikus szerint az igazi célja nem az összeg behajtása volt, hanem – mint írja – az, „hogy ez az ember legalább egyszer az életben érezze azt, milyen az, ha a dolgoknak következménye van. Nyilvánvaló, hogy nem fogja őt az összeg földhöz vágni, épp most fogadtak el a gazdái egy olyan törvényt, ami alapján potom pénzért megvásárolhatja a Várban potom pénzért bérelt lakását.”

A képviselő úgy véli, az, hogy Bayer ilyen nehezen fizetett, azt jelenti, „nagyon is jól érti a dolog üzenetét, amit foggal-körömmel próbált az általa felheccelt hívei elől eltakarni:

ELŐBB-UTÓBB FELELNI FOGNAK A TETTEIKÉRT!”


Hadházy kijelentette, „Mengyi Roland után ez volt a második bírósági ítélet egy vezető fideszes ellen, és a végrehajtással azt üzentem: mindent meg fogok tenni, hogy legyenek még ilyenek”.

 A képviselő másik üzenete az, hogy „az emberek gátlástalan hergelése még annál a gigantikus lopás sorozatnál is nagyobb bűn, amit el akarnak vele rejteni”.

Forrás: Mandiner

Az oldalunk sütiket használ. Adatvédelmi tájékoztató