2024. március 29. - Auguszta
EUR : 395.83
USD : 367.33
Időjárás ikon19°

A futóbolond Bősz Anett csúcsra járatja a halálkampányt

Gyurcsány politikusa így gyalázza a halottakat a Facebookon.


 
Nem szóltam, amikor a müncheni stadion szivárványos kivilágításán ment a vita. Egyszerűen azért nem, mert világossá tettem, miért bojkottálom a pedofiltörvény szavazását, és ezt még azok is jól értették, akik egyébként nem követik az oldalam vagy a közéleti tevékenységemet. Ott voltam. Tüntettem. Minden alkalommal, amikor a melegközösség jogcsorbítása ellen kellett fellépni. Törvénymódosító javaslataim voltak, egy alkalommal, amikor még nem voltam parlamenti képviselő, a pártom alaptörvény-módosító javaslatot nyújtott be, én pedig elvittem Semjén Zsoltnak egy ölre való irodalmi művet, melyek szerzői LMBTQ-emberek voltak. Leküldte érte a parlament bejáratához a kabinetfőnökét. Ő maga nem jelent meg. Nem tudom, mi lett a könyvekkel. Nem is érdekelt. Csak az hajtott, hogy megküzdjünk egy olyan országért, ahol nincsenek másodlagos állampolgárok, és ahol kivétel nélkül mindenki kihúzhatja magát.

Amit ez a kép takar, talán az mutatja meg igazán, mit fed el egy ilyen ügy, ami önmagában is vérlázító, és kormányt kéne, döntsön. Néhány tucat ember híján odalett 30.000 honfitársunk, és mi -- pontosabban az állami médiacsatornák nézői és hallgatói -- győzelmi himnuszokat kapunk az arcunkba. Egyetlen gól és közel 180 percnyi tisztes helytállás elfedte egy kisvárosnyi elhunyt emlékét. Azok, akik most családfő nélkül ebédelnek, vagy a gyermeküket, testvérüket, barátjukat veszítették el, vajon milyen szájízzel veszik le az újságot a tartóból, ami büszkén hirdeti a győzelemmel felérő döntetlent, és a háromnullás vereséget, amit végképp nem tudom, hogyan tudtunk úgy becsomagolni, hogy rendben volt az úgy. Nem vitatom: ezek a fiúk valóban jobbak, mint a pár évvel ezelőtti társaik, na de melyik sportágba ömlik százmilliárdosával a pénz?

Mialatt nézegettük, milyen színű lesz vajon a stadion, és irtózatos pénzekből majd válaszul idehaza magyar trikolórba öltöznek a focimeccseknek otthont adó helyszínek, közben egyébként 25 év után újra lesz magyar íjász az Olimpián, Olasz Anna kvótát szerzett nyíltvízi úszásban, csakúgy, ahogy a magyar dzsúdóválogatott jelentős hányada, akik közül többen az idehaza szinte észrevétlenül lezajlott világbajnokságon biztosították be az útjukat Tokióba. Ma nézegettem az öt sármos paralimpikon fiút, akikről portrét közölt az egyik online napilap -- lenne kire büszkének lennünk egyébként is, nem beszélve a két kedvencemről, Kapás Boglárkáról és Illés Fanni paralimpikon úszóról.

Hosszú ideje már, hogy elmondta egy általam akkor nem kedvelt köztársasági elnökünk, hogy morális válság van. Valóban. És akkor még csak derengett minden, ami mára elvadult. Az alábbi kép szívszorítóan foglalja ezt össze. Legyen nekik könnyű a föld!

Az oldalunk sütiket használ. Adatvédelmi tájékoztató