2021. július 27. - Liliána, Olga
EUR : 361.48
USD : 306.75
Időjárás ikon34°22°

Vadai fenyegetőzik: ha még egyszer megjelenik egy tüntető a DK-s utcafórumon, akkor lefotózom és kiteszem Facebookra

Ezeknél mindig van lejjebb.

Ezt írja a Vadai nevű görény:

Két napja megosztottam egy fotót egy fideszes ellentüntetőről, aki a keresztényi felebarátság jegyében éppen bemutat az őt fotózó DK-soknak. Amikor Gyurcsány Ferenc dunaújvárosi utcafórumát kellett megzavarni, még nagyon magabiztos és határozott volt, de amióta kiraktam a fotóját ide, egészen másként viselkedik. Ő is és a lánya is írtak nekem mintegy könyörögve, hogy szedjem le azt a fotót. Érdekes hangulatváltozás.

Üzenem a fideszes provokátoroknak, hogy ha részt vesznek egy tömegrendezvényen, akkor a részvételükkel beleegyeznek abba, hogy fotó készülhet róluk. Nem kell tőlük külön engedély, viaszpecsét meg vérszerződés. Ez a helyzet. Le fogjuk őket fotózni mindenütt, és itt, a Facebook-on láthatják majd viszont magukat. Ha nem lesznek rá büszkék, akkor csak azt tudom javasolni, hogy ne menjenek oda!

A konkrét ügyben pedig szeretnék példát mutatni, hogy miről beszélünk akkor, amikor azt mondjuk, hogy nem egy ilyen, folyton háborúskodó országot szeretnénk. Annak ellenére, hogy senki és semmi nem kötelezhet arra, hogy kitakarjam az arcát, most mégis kitakarom a tüntető hölgy arcát. Legyen világos: senkinek nem akarunk ártani, de magunkat meg fogjuk védeni. És legyen ez tanulság a jövőre nézve minden fideszes provokátornak, akár pénzért csinálja, akár a balhéért: le lesztek fotózva és aztán már késő lesz üzenetben könyörögni, hogy vegyem le a képet.

Az oldalunk sütiket használ. Adatvédelmi tájékoztató