2021. július 31. - Oszkár
EUR : 357.62
USD : 300.34
Időjárás ikon29°22°

Stabilizálódni látszik a Fidesz-KDNP előnye, de továbbra is szoros a verseny

Deák Dániel írása

Stabilizálódni látszik a Fidesz-KDNP előnye, de továbbra is szoros a verseny – Itt a július, tehát ideje megnézni az aktuális pártpreferenciák átlagát.

Sosem érdemes egy-egy közvélemény-kutatást kiragadni, csak akkor kaphatunk világos képet az erőviszonyok alakulásáról, ha hosszabb időtávban nézzük az összes rendelkezésre álló felmérés átlagolt eredményét.

Ha így teszünk, akkor azt látjuk, hogy februárban a koronavírus-járvány harmadik hullámának berobbanása miatt elhúzott a baloldali szivárványkoalíció, azonban a sikeres járványkezelésnek és oltási programnak köszönhetően márciustól fokozatosan visszaállt a korábbi helyzet, a Fidesz-KDNP áprilisban átvette a vezetést, amelyet azóta is tart.

Az átlagolt eredmények alapján míg februárban 3 százalékponttal vezetett a balliberális összefogás, májusra és júniusra 1 százalékpontnál is nagyobb vezetésre tett szert a Fidesz-KDNP-szövetség.

A kutatócégek közül az egyik legnagyobb kormánypárti előnyt a 2018-ban legpontosabbnak számító Medián mérte, az felmérésük szerint a Fidesz listája 50 százalékot kapna egy most vasárnapi választáson, míg az ellenzéki csak 42 százalékot.

Konklúzió: Az adatokból világosan látszik, hogy a Fidesz-KDNP erősödésnek indult, júniusban stabilizálta az előnyét, míg a baloldal nem tudja visszaszerezni a vezetést.

 A kormány júniusban több gazdasági lépést is bejelentett, ami a társadalom széles csoportjai számára komoly többletforrást jelentenek, emellett a várakozások szerint idén 6-7 százalékos gazdasági növekedés is lehet. Ez a sikeres járványkezelés után ugyancsak tovább csökkentheti a kormányváltó hangulatot és erősítheti a Fidesz-KDNP pozícióját.

A mostani adatok alapján, ha most tartanák a választást, akkor a kormánypártok ismét nyernének, kényelmes abszolút többséget szereznének a parlamentben. A baloldalnak ahhoz, hogy többséget szerezzen, a listás számokban 3-4 százalékos előnyre kéne szert tennie, hiszen a vidéki választókerületek többségében a jobboldal előnye magasabb az országos átlagnál.

Az oldalunk sütiket használ. Adatvédelmi tájékoztató