2024. április 19. - Emma
EUR : 393.76
USD : 368.76
Időjárás ikon12°

Áll a bál Pécsett a Pride miatt: nem akarnak vonaglást az emberek

Közös közleményben jelentette be a pécsi Fidesz és az ÖPE–KDNP-frakciószövetség, hogy “felszólítják Péterffy Attila polgármestert, hogy haladéktalanul hívjon össze közmeghallgatást az ügyben és tegye lehetővé, hogy a pécsi polgárok véleményt nyilváníthassanak a kérdésben a helyi demokratikus eszközök, például helyi népszavazás útján. Pécsnek biztonságra, nyugalomra és végre a városvezető baloldali koalíció munkájára van szüksége, nem nyílt provokációra” – írják.



“2020-ban tízezrek fejezték ki tiltakozásukat és felháborodásukat az akkor meghirdetett Pécs Pride felvonulással szemben, ennek ellenére szomorúan tapasztaljuk, hogy a szervezők újra bejelentették hasonló szándékukat.

Ez a provokatív felvonulás a legkevésbé sem az eltérő identitások kölcsönös elfogadást segíti elő, helyette sokakban éppen ez a fajta köztéri demonstráció kelt ellenérzést, megbotránkozást, sőt ellenagressziót szül, ami számunkra ugyancsak elítélendő

– írják.

“Magyarország alkotmányos demokrácia, ahol senkit nem érhet agresszió vagy hátrányos megkülönböztetés a nemi kisebbséghez tartozása miatt éppúgy mint a többséghez tartozása miatt.

A pride-felvonulás azonban sokakat erkölcsi, vallási, világnézeti meggyőződésében nyíltan sértő provokatív rendezvény. Sérti a közszemérmet és a közerkölcsöt, különös tekintettel a kiskorú gyermekekre nézve”

– figyelmeztetnek a közleményben.

Mindezek miatt felszólítják a Pécs Pride szervezőit, hogy “rendezvényüket saját maguknak szervezzék, zárt körben, csak 18 év felettiek részvételével!

A többségi társadalmat pedig arra kérjük, hogy az eseménnyel kapcsolatban ne üljön fel semmilyen provokációnak” – zárják a közleményt.

Amint arról a Pécs Akruál elsőként beszámolt, az I. Pécs Pride felvonulást „Bárhol Szabad!” címmel szeptember 18-án tartanák meg Pécsett. A felvonulást az egyhetes Freedom of my Identity Emberi Jogi Fesztivál előzné meg.
 

Forrás: Pecsaktual.hu

Az oldalunk sütiket használ. Adatvédelmi tájékoztató