2021. július 31. - Oszkár
EUR : 358.81
USD : 302.1
Időjárás ikon34°20°

A rendőrség szerint nem történt bűncselekmény, de Jakabék nem hagyják annyiban, meg akarják rángatni a munkásembert

A csicskapárt szennyoldala szerint veszélyeztetés történt.

Alapos a veszélyeztetés gyanúja, nyomozni kellene Jakab dózeres videója kapcsán

- írja az Aljahír.

Fel vannak háborodva Jakab Péterék, mert a rendőrség nem vizsgálódik az ügyben.

A Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság arról tájékoztatta a Jobbikot, hogy

„a Fonyódi Rendőrkapitányság munkatársai az interneten közzétett videofelvételek alapján beazonosították a helyszínt, és adatgyűjtést végeztek, amelynek alapján megállapították, hogy nem történt bűncselekmény”.

A portál azonban arról ír, hogy a sajtóban több hasonló ügyben is szakértőként megszólaló Kozma Péter szerint viszont a rendőrségnek nyomoznia kellene/kellett volna, ha volt feljelentés, akkor az alapján, ha nem, akkor pedig hivatalból.

A jogász szerint

meg kellene mérni, milyen távolságra állt meg az emberektől a jármű (hiszen az nem érzékelhető a képsorokon),
milyen sebességgel haladt addig a pontig,
ki kellene számítani, hogy tényleg biztonsággal meg lehetett-e állítani azt a munkagépet, vagy volt rá esély, hogy esetleg elütheti az embereket.
Azt sem tudjuk, milyen volt az útminőség.
Sóderes volt-e, hiszen akkor hosszabb a fékút, akár nekik is csúszhatott volna a gép, vagy aszfaltburkolatról van szó.
De még azt sem lehet megállapítani teljes bizonyossággal, hogy magán/munkaterületen történt-e az incidens, vagy közúton/járdán

- sorolta a Facebook-videóból egyértelműen nem látható, ugyanakkor a rendőrség által nem vizsgált tényezőket a szakértő.

 

Ez Jakabék valódi arca. A melósra hivatkozva fröcsögnek a Parlamentben, és most a munkáját végző melóst akarják megszivatni... 

A kurva anyátokat!

Az oldalunk sütiket használ. Adatvédelmi tájékoztató