2021. július 28. - Szabolcs
EUR : 361.8
USD : 307.18
Időjárás ikon35°19°

Megölték Haiti elnökét

MTI

Claude Joseph, az ország ügyvivő miniszterelnöke jelentette be, hogy fegyveresek végeztek Jovenel Moise haiti elnökkel rezidenciáján, feleségét pedig megsebesítették.

Joseph nyugalomra intette az embereket, szerinte a rendőrség és a katonaság mindent megtesz a rend megőrzése érdekében – írta meg az MTI.

Haitit politikai válság sújtja, Moise ellen nemrég erőszakos tüntetéseket szerveztek, mert a korrupció mellett azzal vádolták, hogy bűnbandákkal áll kapcsolatban.

A meggyilkolt elnök egy ideje rendeleti úton kormányzott, mert az országban nem tartottak választásokat, holott az ellenzék szerint az elnök mandátuma lejárt.

A 2015-ben tartott elnökválasztás első fordulóját csalás miatt érvénytelenítették, és Moisét végül a 2016-os második forduló után nyilvánították győztesnek. Az ellenzék szerint akkor kezdődött Moise mandátuma, de mivel ez utóbbi csak 2017-ben tette le az esküt, támogatói onnan számítják az öt évet.

 

Az oldalunk sütiket használ. Adatvédelmi tájékoztató