Ami ma Európában történik az a liberális demokrácia borzalmas karikatúrája.
Európára erőszakolni ezt a liberális demokráciát, benne a nemzeti törekvéseket elfojtani, szuverén jogokat egy brüsszeli széfbe szuszakolni hatalmas bűn.
1945. tavasza óta, amióta egy szovjet katona két karórával a karján kitűzte a vörös zászlót a berlini Reichstag romjának megmaradt csúcsára Európában elkezdődött a liberális demokrácia máig tartó uralma, még akkor is, ha Berlint később kettéosztották és Közép-Európában szovjet diktatúrákat vezettek be. Ezek az egypártrendszerek és szocializmusok ugyanis mind valamilyen demokráciának neveztették magukat, s ugyanúgy a francia forradalomban kialakult jakobinus világmegváltó erőszakosságból és utópiából eredeztették magukat, akár a marxizmuson keresztül is, mint ahogy a nyugati demokráciák is a racionalizmus ugyanakkor kialakult győzelméből, nem nélkülözve ott sem a marxizmust és méginkább az anyagelvűséget. Ez a durva és elnagyolt előadás alapjaiban igaz. A nyugati hatalmak a német nép megbüntetését határozták el, majd Teheránban, Jaltán és Potsdamban már Sztalin, vagy küldötte képviseletével Európa és a világ felosztásában egyeztek meg. Egyúttal azonban a demokrácia egész Európára ráerőszakolásáról is döntöttek. Megengedve, hogy mindkét fél olyan demokráciát nyom rá a birtokába került országokra, amilyet akar. A nyugat vezetői tudták, kicsoda-micsoda Sztalin, s mi lesz a sorsa a kezére adott népeknek. Mégis elfogadták Sztalin demokráciáját, mert féltek tőle. Roosewelt pedig rajongott érte. Így kezdődött a demokrácia európai karrierje, a két létező angolszász demokrácia nyomorúságos és végső soron önpusztító megalkuvásával.
Mit jelentett ez? Azt, hogy valójában egyik fél sem gondolta komolyan az egészet. Jól tudták, hogy nemzeti kultúrákban, történelmi nemzetekben vagy öntörvényűen kifejlődik valamilyen életforma és rendszer, akár a demokrácia is, vagy nem, s amit idegen nyomás kényszerít ki, az szétesik. De a hiba, amit a nyugati hatalmak elkövettek még ennél is nagyobb volt. Megajándékozták Sztalin népirtó zsarnokságát a demokrácia teremtés ragyogásával és az egyes demokráciák felügyeletével. Pontosan tudták, hogy Berijáék Gulagra küldik a nyugati harcokban részt vett katonák tízezreit, pusztán azért mert látták a romos Németországot, Ausztriát, Magyarországot és két vagy több karórát csatoltak a csuklójuk fölé. Ugyanígy a hadifogságba esetteket is elhurcolták a háború után. A nyugati propaganda egy része és főleg az erős nyugati kommunista pártok mégis kitartottak a Szovjetunió dicsőítése mellett. Csak a magyar forradalmon múlt, hogy a jakobinus, kommunista nyugati baloldal nem vette át a hatalmat.
A nyugat 1945-46-os bűne nem az, hogy a háború végén nem szállt szembe katonailag az Európába benyomult sztalini Szovjetunióval, erre módja és ereje sem volt, hanem az, hogy erkölcsi és demokratikus szabadságlevelet adott neki. Megadta neki a rendszerteremtés történelmi lehetőségét. Ezzel „kizökkent” a világ.
A nyugati bűn hosszú évtizedek elnézéseiben gyökerezett. A nyugati baloldali értelmiség majd minden felett szemethunyt, ami valóban megtörtént a kommunizmus országában és mindenért bőszen lelkesedett, amit propagandája megígért. A húszas-harmincas éveket a nagy öncsalás évtizedeinek is nevezhetjük. Nagy Lajosra, a kommunista szellemű, de mindenekelőtt tárgyilagos kiváló magyar íróra megorroltak, amikor kiábrándulva tért haza Oroszországból és József Attilával kihúzatták és átíratták a „fasiszta kommunizmus” kifejezést, ami az ő megrendülését tükrözte. Hatott a közös gyökér, a jakobinus forradalmi utópia és a nemzetközi médiumok világuralma.
Ez a demokrácia Magyarországon mindjárt akasztásokkal, internáló táborokkal, kezdődött, majd a bíboros-hercegprímás letartóztatásába és megkínzásába torkollott.
Az új demokrácia kinyírta az egész magyar történelmi vezetőosztály, majd tönkreverte a parasztságot, amely a háborúban éppen elindult volna valamilyen felemelkedés útján. Így volt ez másutt is, Európában.
A demokrácia belebukott a háború utáni rossz kompromisszumba és fokról fokra kiderült a jakobinus utópia pusztító, emberellenes természete. Az emberi értelem határtalan teljesítményekre képes, de ha a valóság és a természet, valamint az Isten fölé akar kerekedni, ha a hit hajtóerejét kifogja és a családi és nemzeti összetartozás tudatát szétbomlasztja – elpusztul. Ezért hiába indította meg a bankároligarchia a globális terjeszkedést a demokráciaterjesztés jegyében, a szaporodó színes népek elözönlik a családtalan fehér népek életterét. Ez lett a hamis demokrácia mítosz következménye.
A liberális demokrácia a tőke szabad áramlásának, illetve terjeszkedésének és haszonszerzésének ideológiájává züllött. A Világbank és az IMF, vagy akár a Morgan Stanley bankárai ma úgy állnak a kiterített világtérképek előtt, mint Sztalin és Zsukov vagy éppenséggel Hitler és Göring, és nézik, hol nem vetették még be a tengerészgyalogságot és légierőt anyahajókról a demokrácia- terjesztés céljából. Ma fenyegetnek és bombáznak a demokráciáért, ölnek és mérhetetlen szenvedésbe taszítanak egész népeket a liberalizmus nevében. És ezért terítették rá ma a világgazdasági válságot, s vele együtt a hatalmas pénzszivattyút is ezért működtetik. A világ népei szenvedjenek a gazdasági válságtól, és ne ismerjék fel a liberális demokrácia ragadozó természetét. Mert a bankárkaszt, a demokráciateremtők számára az a halálos. A gazdasági válságból ki lehet valahogy kecmeregni – és ha nem, hát nem…-de a felismert és lelepleződött rendszert, a demokrácia leplébe burkolt erőszakot, parazitaságot, kizsákmányolást a népek elpusztítják. A világgazdasági válság csak egy tampon, amely a liberális demokrácia csúf kivérzését akarja megakadályozni. A térkép előtt álló bankárok talán úgy gondolják, hogy az államtól a bankokba átcsoportosított dollár ezermilliárdokkal talán átmenthetik magukat a nyugati emberiség új korszakába. Mert uralkodni csak az élettérbe bekerült, de hagyományos, helyi, a történelemben kialakult kultúrába nem tartozó, éhes, bárdolatlan új tömegen lehet. Ez gyomorilag kielégíthető és évtizedekbe kerül, amíg ez a tömeg saját értelmiséget állít ki, s a plázakultúrával, a zenei bombázással, a tömegkultúrával a vacsoracsatákkal ez is lelassítható és addig az összes aranyat be lehet gyűjteni. A bankáruralom meghosszabbította az életét.
Európára pedig egy semmire se jó Uniót erőszakolni, benne a nemzeti törekvéseket elfojtani, szuverén jogokat egy brüsszeli széfbe rakni, bezárni, mindent íróasztalnál kitalálni hatalmas bűn.
Olyan ez, mintha Rousseau feltámadt volna és kiadta volna utópikus parancsát: „vissza a természethez.” Most meg a Baroso kiadja az ukázt: előre az életidegenségbe.
Mi magyarok érezzük talán leginkább, hogy ez valaminek a végállapota. Legjobban a demokráciával csaptak be bennünket.
Az SZDSZ –emlékszünk – a szó szoros értelmében együtt hált a liberális demokráciával. Minden rossz volt neki, ami nem volt demokráciaszerű. Kivéve azokat a helyeket ahol uralomra került. A fővárosban Demszky Gábor őfelsége még látszat demokráciát sem tűrt. Eszébe sem jutott ifjúsága. Vagy ha igen, csak az, mikor maoista volt.
Ami ma Európában történik az a liberális demokrácia borzalmas karikatúrája. Végveszélye. Nem az a baj, hogy most már minden párt végeredményben demokrata pártként indul el, akár keresztény szocialista, akár zöld, akár bakancsos, akár öt személyes, akár kétmilliós szavazótáború, hanem, hogy ezt már az egész társadalom természetesnek és elfogadhatónak találja. Már csak demokrácia lehetséges tudatában, de demokrácia nincs a valóságban.
Az élet ugyanis nem ilyen. Az nem úgy van, hogy aki nem demokrata az mindjárt ölni akar és „Heil Hitler”-t kiált. Születtek és alkottak komoly gondolkodók, akik nem csak a demokráciába látják a rendet és a nemzeti életet, a sorsot, hanem másféle rendben is. Valóságosban, életszerűben, hagyományosban és az ember isteni alávetettségét tudomásul vevőben. A szakszerű vezetés és a rátermett, erre készülő emberek vezetése, a hierarchikus rendek, formák esetleg természetesebb életlehetőségei egyénnek és társadalomnak, mint a liberális demokrácia. Ezek a gondolatok azonban semmi nyilvánosságot nem kapnak. Meg sem születnek. Mert a nem létező zavaros demokrácia a tízparancsolat helyébe lépett és a liberális demokrácia mögött a tőkés társaságok rémuralma áll. A világfelosztás és a besöprés.
S mégis, még van egy lehetőség. Ezen a választáson nem ennek az elrontott liberális demokráciának, hanem a magyar élet saját törvényeink, hajlamaink, isteni rendeltetésünk szerinti becsületét kell visszaállítani. Pontosabban kell megkísérelni ennek visszaállítását. Mert a sikernek nincs garanciája, de a megkísérlésnek nincs alternatívája. Ez kötelesség. Életkérdés. Olyan nemzeti, keresztény többséget kell szerezni, amelyben tiszta, egyenes demokráciát is teremthetünk és egy új konzervatív rendszert is, amelyben megáll a népfogyatkozás,
A magyar életből száműzni kell minden keresztényellenességet, minden perverzitást, minden liberális médiafölényt, minden pénzügyi zsarnokságot, minden idegenszolgálatot és alávetést, minden hazugságot. Sokkal szerényebben kell élnünk, de sokkal tartalmasabban. Anyagi jólét csak egészséges emberek, családok tevékenységéből származhat.
Ezt most lehet. Erre most a Fidesznek van esélye.
Ma vezetője a világliberalizmus hazai korrifeusai által legócsároltabb személy. Könyveket írnak ellene, köpködik, minden szavába, a ki sem mondottakba is belekötnek. Le akarják húzni magukhoz a mocsokba. Ez nem véletlen. Minden erre megy ki. Ne legyen egyetlen reményteli embere, netán vezére ennek a társadalomnak. Ne legyen senki, semmi. Mert őket már csak ez menti meg.
Csurka István írása
(Magyar Fórum, 2010. február.)
