2024. március 28. - Gedeon, Johanna
EUR : 394.87
USD : 364.71
Időjárás ikon16°

A TASZ szerint az ország vezetőinek inkább szégyenkezniük kellene a szurkolók miatt

Az UEFA "homofób" és szurkolói rigmusok miatt büntette 100 ezer euróra a magyar szövetséget. Az Európa-bajnokság több meccsén előfordult incidensek következményeként a magyar válogatottnak a soron következő két hazai, UEFA-rendezésű mérkőzését zárt kapuk mögött kell lejátszania.



Muszbek Mihály sportközgazdász nem tart attól, hogy az UEFA szankciói anyagi romlásba döntik majd az MLSZ-t. Még akkor sem, ha figyelembe vesszük a 100 ezer eurós, mintegy 35-36 millió forintos büntetést is. A sportközgazdász hangsúlyozta, hogy az MLSZ évente 45 milliárd forinttal gazdálkodik. Az a morális kár, amit az üres stadion látványa okoz, sokkal nagyobb, mint a kieső bevétel.

Szijjártó Péter külügyminiszter továbbra is az európai szövetséget bírálja. Azok után, hogy nyilvánosságra kerültek a bizonyítékoknak nevezett felvételek, még szánalmasabbnak és gyalázatosabbnak minősíthető az UEFA döntése – mondta a fideszes politikus – az MTI tudósítása szerint – újságíróknak Brüsszelben. Szijjártó amúgy a németeket nemrég még arra szólította fel, hogy ne keverjék össze a sportot a politikával.

A Soros-féle Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) a kommunista Népszava kérdésére küldött állásfoglalása a kormány felelősségét vizsgálta.

Miközben kormánytagok és kormánypárti politikusok felháborodásuknak adnak hangot amiatt, hogy az európai futballszövetség zárt kapus meccsekkel bünteti a magyar válogatottat, éppen az általuk keresztülvert homofób propagandatörvény és az azt övező kormányzati gyűlöletpropaganda az, ami a szurkolók közt is egyértelműen felbátorította a verbális és fizikai agresszió elkövetőit

– konstatálta az "emberi jogi szervezet".

A TASZ úgy ítéli meg,

az ország vezetőinek inkább szégyenkezniük kellene amiatt, hogy az állami gyűlöletpolitika az Európa-bajnokságot is beárnyékolta.
Az oldalunk sütiket használ. Adatvédelmi tájékoztató